Egyik nap egy nagyon rossz álomra ébredtem fel: munkából hazaérkezve a Párom félvállról közölte, hogy a Kisfiunk meghalt, egy allergiás rohama volt, amiben megfulladt. Be kellett mennünk a kórházba azonosításra. Az út alatt tébolyultan téptem a hajamat, ordítva, hogy ezt nem hiszem el, ami most történik velem. Teljes őrületben voltam, amikor azonosítanom kellett a Kisfiamat. Olyan volt, mintha csak aludna. Kis teste becsavarva egy lepedőbe, de tudtam, hogy halott. Ekkor felébredtem, az álmom minden részletére tisztán emlékeztem.

Elhatároztam, azonnal megnézem mélytudatban lelkem üzenetét, az álmom valós jelentését. A Teremtő Önismeretet megnyitottam magamban, emelkedett rezgésszinten azonnal meg is nyílt az álom okozta rettenetes fájdalom. Kértem Felsőbb Énem, mutassa meg az álmom honnan ered.

Első képként az Édesanyám halála nyílt meg. Fiatal, húszon éves voltam, amikor saját kezével vetett véget az életének. Már többször megnyitotta a lelkem ezt az élethelyzetet, hogy feldolgozhassam az akkori fájdalom elfojtását, mindig más-más aspektusból nyílt meg. A mostani alkalommal úgy éreztem, hogy a szenvedésnek ilyen fokú mélységét még nem éltem soha meg.

Amikor magas rezgésen, mélytudatban, a félelmet megváltó magenta energiába vittem fájdalmamat, átéltem az őrületnek és a fájdalomnak a legmélyebb poklait. Mivel akkor életben kellett maradnom, testvérem mellett helyt kellett állnom, ezeket az óriási fájdalmakat elfojtottam. Azóta már több szinten oldottam, de most úgy éreztem, hogy ez az álom egy komoly jelzés arra, hogy még mélyebbre kell ásnom a múlt fájdalmainak bugyraiba, így még mélyebbre mentem. Amikor megérkeztem lelkem bugyrainak mélységeibe, saját poklomba, megláttam, nincs más csak a szenvedés.
Itt megéltem minden formáját a szenvedésnek és amikor már teljesen kifacsartam magam, akkor láttam rá, hogy ez egy teljesen önálló lény bennem, ami a részemmé vált. Bevetültek a képek, amiken csak néztem az életem egy-egy filmkockáját, amit a szenvedésen keresztül éltem meg. Mindenhol jelen volt, még az életem legörömtelibb pillanataiban is működtettem.
Most ráláttam arra is, mekkora hatalmat gyakoroltam ezzel a tulajdonságommal a Kisfiamon, mert mindenáron meg akartam óvni a szenvedéstől. Próbáltam megvédeni egy-egy élethelyzettől, vagyis önhatalmúan elvettem Tőle a megtapasztalás lehetőségét. Ezzel Neki is csak szenvedést okoztam, ahogy tiltottam, védtem, akadályoztam az élethelyzetek megélésében. Az Ő szenvedésétől, (amit valójában én teremtettem) én is szenvedtem. Ördögi kör volt ez a játszma kettőnk között, amibe már majdnem belefulladt, ezért üzent az álmon keresztül. Így kaptam általa meg a lelkemben, hogy itt az idő, szembesülnöm kell a régen elfojtott őrületemmel, mint árnyékommal.

Rá kellett látnom, hogy évek alatt ez a tudat alatt lévő fájdalom, szenvedés, hogy vált részemmé. Szenvedélyesen „szerettem” szenvedni. Már észre sem vettem, ez volt a jól bevált, ismerős, bejáratott út, az ismerős érzés.

A lélek alkímiájával megváltottam magam az árnyékomtól, s ahogy megtörtént az elengedés, éreztem, ahogy a fénybe emelkedem és minden sejtem megmártózik a feltétel nélküli szeretet fény energiájában. Leírhatatlan érzés volt ez számomra! Átélhettem, hogy nemcsak a mélytudatban elfojtott szenvedést oldottam ki, hanem a génkódon hozott tulajdonságok is átalakultak szerethetőségem hitének fényére. Most végre ráláttam arra, milyen távolságban kell maradnom a Kisfiamtól, tiszteletbe tartva azt, hogy Ő is egy önálló csodálatos lény és nem basáskodhatom a féltésemmel felette.

Ezzel a kioldással tudtam önmagam szeretetével rálátni az életemre és bátran megnyitni az örömöt, amiből teremthetem az új jövőmet, az új Életemet.

Köszönöm!

E.

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés

Mit indított meg Benned?

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.