Ma este végre meg tudtam hallgatni a Teremtés CD-t és azt kell, hogy mondjam, olyan volt, mintha csak nekem beszéltél volna kizárólag. Ilyet még soha nem éreztem az összes többi hanganyagnál, még a „négyszemközti” egyénin is tudtam, hogy ez másoknak is szól. Most viszont olyan volt, mint Szent István intelmei Imre herceghez és persze azt is tudom, vagy legalábbis érzem, hogy ez a CD kicsit más, mint a többi. Már nem kezdő szint, hanem úgy beszélsz hozzánk, hogy gyakorlatilag azon az úton vezetsz, amiről mi tudunk másokat ébreszteni.

Mélytudatra mentem az arany-magentával, de a CD vége felé már elkezdtem „figyelni” éberen, hamarabb visszajöttem az anyagba. Láttam képeket és érzéseket és ezekben én magamat egy tudatos nőnek láttam. Istenem, hogy lehet ennyit fejlődni ilyen rövid idő alatt?! Pedig már januárban is azt hittem, hogy mennyire kész és érzékeny vagyok!

Ez a CD egyébként nem is meditáció, hanem előadás számomra, tényleg olyan érzésem volt végig, hogy ott ülsz és nekem mondod. És biztosan mások is, akik már emelték a rezgésszintjüket, ugyanezt fogják érezni.

Ami már hónapok óta gomolyog bennem, az az, hogy: hogyan lehet ennyit változni belülről, pár hónap alatt? És úgy, hogy ennek NINCS SEMMILYEN KÜLSŐ VÁLTOZÁSA. És most, hogy ezt nagy betűvel leírtam, jöttem rá, elengedem a külvilág elvárásait, amit felém támasztanak, senki elvárása, véleménye nem érdekel végre!

Köszönöm, majd folytatom…

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés

Mit indított meg Benned?

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.