Egy ötnapos hisztit követően, két nappal ezelőtt, meditáció után felütöttem az Egy s Ég Ismét című könyvedet és kértem a Felsőbb Énem, hogy segítsen. A következő szösszenetednél nyílt fel: „A képlet, ami kép lett” című szösszenetednél nyílt fel. Azóta többször is elolvastam, mert útmutató: mintha egy sűrű erdőben hirtelen elém fektetnének egy lebetonozott, kétsávos, kényelmes szélességű utat.
Az önsajnálós napok lefutottak, újra elkezdtem alkímiázni. Szinte azonnal jobban is vagyok, jönnek a felismerések, egybevágó reakciók:
– Újabb árnyék-én tulajdonságomra vetült fénycsóva.
– Kezdtem megundorodni ételektől, rájöttem, hogy a szervezetem tiszta tápanyagért kiált. Erre meséli a kolléganőm panaszkodva, hogy a közeli boltban nem lehet már a kisebb méretű műanyag edénykét kapni, így kénytelen dupla akkorát megpakolni a salátából. De annyit nem bír megenni. Azonnal felismertem a lehetőséget: holnaptól kifizetem az adag felét, így a munkahelyemen friss salátát fogok tudni enni.
– Egyik barátnőm meséli, hogy érzékeli, a teste méregtelenítés után kiált, így most egymást erősítve kezdhetünk új szokások kialakításába és ezek által szervezetünk felújításába.
– A hajamat megnövesztettem és zsigerileg érzem, hogy a sűrű hajmosáshoz természetes, ún. mentes samponra kell váltanom. Most figyelem, mi bukkan fel, milyen lehetőségeim lesznek.
– Nem kreatívkodtam, semmilyen saját készítésű inspiráló anyagot nem írtam az utóbbi héten. A lefutott önsajnáló napok végén, egy-két meditáció és felhangolás után, két embertől is kaptam inspirációt. Beszélni is fogok velük, hogy egyeztessünk, ki-ki saját képességével, színeinkkel kapcsolódjunk és fogjunk össze.
Köszönet, Dalma