Az életemben először, az első alkalommal, amikor elhagytam a Földet, a Tejútrendszert, majd mindent, amit valaha ismertem, egy arany pontot láttam magam előtt. Ebben az arany pontban volt minden amit ismerek, az egész Világegyetem. Az arany ponton kívül nem volt semmi. Kicsit nehezen kifejezhető ez a „semmi”, de sötétség vett körül, és ott világított előttem az a pici pont, benne az egész Világegyetemmel. Nem féltem, nem volt sem hideg, sem meleg, nem volt félelem (hiába volt sötét), sem fájdalom. Kíváncsi voltam, majd amikor megkérdeztem, hogy most mi fog történni, a pont növekedni kezdett és én visszakerültem a testembe.
Az előzményt azért tartottam fontosnak elmondani, mert ez az élmény, illetve történés most tovább fokozódott nálam! Ismételten oda kijutottam, de ez most más volt. Közelebbről szemügyre vehettem azt az arany pontot, amit valójában egy hatalmas arany gömbnek érzékeltem. Nem láttam a teljes gömböt olyan hatalmas volt, csak az ívét, de ez is éppen elég volt. Felismertem a Forrást. A csodálkozás a legjobb szó amit sikerül leírnom. Megdöbbentem, mert láttam Galaxis rendszereket kapcsolódni ehhez az arany gömbhöz. Galaxisok millióit láttam egyszerre, ahogy „kommunikálnak” a Forrással, majd a Galaxisokban lévő milliárdnyi bolygók és csillagok szintén, a bolygókon lévő teremtmények szintén. Minden kapcsolatban volt a Forrással. Itt döbbentem rá, hogy a Forrás ugyanaz nekünk, embereknek is, mint azoknak akik távoli világokban él(het)nek. Mielőtt véget értek volna az események, az a kis arany pont belépett a mellkasomba nagyjából a csecsemőmirigynél és ott is maradt.
Azt mondják, halálunk után, amikor lepereg az a bizonyos film, érezzük mind az örömöt mind a fájdalmat, amit más embereknek okoztunk. Hálás vagyok az Égieknek azért, hogy ezt még életemben megtapasztalhattam. Alázatra tanít és mindig emlékeztet arra, hogy az emberek megsegítésére koncentráljak.
KÖSZÖNÖM!