Nem szeretném bő lére ereszteni, csak a lényegre fókuszálok:
megfogtam, éreztem, értettem és egyszerre jött a felismerés az irigység eldugott mélységéről, amit egy hete a legutóbbi közös meditációban vulkánként láttam a belső látásommal.
Ez volt az, amit sok évvel ezelőtt szerettél volna átközvetíteni, amikor levittél a poklom aljára, hogy megláttasd velem az irigységem, féltékenységem. Egóm kimenekült belőle a zavarodottság érzésével, tudathasadásos állapotként éltem meg, hiszen ezen árnyék-én tulajdonságomat soha nem mertem magammal szembesíteni, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy nincs bennem.
A legutóbbi meditációban szintén lementünk a poklom aljára és megláttam, megéreztem a mélységben a féltékenység, irigység érzését, ami most vulkánként mutatta magát. Itt az idő, hogy az életemet Életté alakítsam, az ego túlélő-programjából kijöjjek, átlényegüljek. A kígyóm ezzel tud a saját farkába harapni.
Segített még az is, amit meséltél magadról, hogy a történések tükrében vizsgálod lelked érzéseit, akár milliméterről milliméterre pásztázod át. A lelkiismereted jelzi, ha valami nem volt áttetsző, tiszta, őszinte. Ez sokat segített, hogy én is így pásztázzam végig a történésekben magamat, a döntéseimet.
Bár a fizikai síkon sokszor mutatta Felsőbb Énem, hogy milyen önzetlen voltam, pl. a házamat átadtam a volt férjemnek és a volt barátnőjének, hogy ott találkozzanak, de az az öntörvényűségemből és hatalom energiából jött, sok-sok vakfoltomból, amit én úgy fordítottam le, hogy milyen jó és önzetlen vagyok.
Már érzem, látom nagyapám irigységét, féltékenységét bennem, ahogyan összeállt a sok-sok félelem energia. A velem való történések legmélyebb mételye az irigység, féltékenység volt. Itt az ideje, hogy letegyem végre, ne adjam tovább a generációs tudatalatti mintát.
Köszönöm szépen a tanítást, a szembesítést, a felszínen sokkal lassabban és körültekintőbben fogok haladni az Utamon, a mélységbe „kell” látnom.
