Édesanyámmal kapcsolatban biztos voltam benne, hogy nem szeret engem. A szavaival folyton bántott, mások előtt szándékosan és kárörvendően megszégyenített, megalázott. Indulattal teli mondatai – „Szégyelld magad!”, „Nézz már tükörbe, csak nem hiszed, hogy bárkinek is tetszenél!?”, „Teszek róla, hogy az életben ne vidd semmire!” – és hasonló megjegyzései óriási szégyenérzetet, bűntudatot okoztak. Sorozatos, gúnyosan lekicsinylő megnyilvánulásai miatt meggyőződésemmé vált, hogy csúnya és értéktelen vagyok. Tele voltam kishitűséggel, önutálattal, ítéletekkel, és mérhetetlenül nagy megfelelési kényszerrel. Azért, hogy el tudjam viselni azokat a fájdalmakat, amiket kíméletlen szavai a lelkemben okoztak, már pici gyerek koromban beindítottam a „túlélő programomat”. Láthatatlan fallal vettem körbe magam, a valós érzéseimet jó mélyre rejtettem, lezártam, a külvilág felé nem mutattam.
A magamról alkotott énképem meghatározta a későbbi életemet is. Szerethetőségem hitének hiánya rányomta a bélyegét a párkapcsolatomra, sőt a gyerekeimhez fűződő viszonyomra is.
Teltek az évek és hiába éltem anyámtól teljesen független, önálló életet, Ő a tőle szokásos elszánt kitartással továbbra is igyekezett megkeseríteni a mindennapjaimat. Próbáltam távolabbra kerülni tőle, igyekeztem minél kevesebbet találkozni vele, de folyamatosan zaklatott. Sokszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább, belehalok a kegyetlen játszmáiba. Szívesen rácsaptam volna az ajtót végleg, hogy megszakítsak vele minden kapcsolatot, de ezt a sérelmeim ellenére is lelketlenségnek éreztem. A legnagyobb kínjaim között is azt mondogatta a lelkiismeretem: „nem teheted, hiszen ő az Édesanyád!”.
Ekkor már évek óta foglalkoztatott az önismeret, ennek köszönhetően számtalan önismereti eszközt ismertem meg. Adott időben, adott készségi szintemhez mindegyik nagy segítség volt, hiszen a túléléshez – akkor és ott – mankót adott. Ám úgy éreztem, hogy a „túlélésnél” többet szeretnék. Nem akartam állandó kétségek között, félelemben, bizonytalanságban, haraggal a lelkemben élni. Tudtam, hogy amíg nem oldom meg az anyámmal fennálló konfliktusomat, addig esélyem sincs arra, hogy harmonikus, boldog életem legyen. Nem adtam fel, kitartóan tovább kerestem a megoldást.
A sorsnak köszönhetően „véletlenül” ráleltem a Teremtő Önismeretre. Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt számomra, hogy „megérkeztem”! Megtaláltam, amit évek óta kerestem! A Teremtő Önismeret technikájának köszönhetően emelkedett rezgésszinten, meditatív állapotban átéltem, amire egész addigi életemben vágytam: megéreztem a szerethetőségemet, tudatosult bennem, hogy szerethető vagyok! Az érzés zsigerig hatolt bennem, átjárta minden porcikámat, sejtemet. Megkérdőjelezhetetlenül egyértelművé vált bennem: a Szeretet létezik, sőt bennem él, azaz éltet!
Teljessé vált a hitem. Ettől kezdve tudatosan, óriási kitartással és elszántsággal kezdtem el alkalmazni a Teremtő Önismeret technikáit önmagam megismeréséhez. Rezgésszintemet megemelve megnyitottam az ősvalómat, ahol ráláttam a velem való történések valós okaira, és hogy miért kértem a fájdalmas élethelyzeteket tapasztalásra. Felismertem azokat az árnyéktulajdonságokat, amiket gyerekkoromtól fogva mélyen elrejtve hordoztam magamban: a szégyenérzet, a bűntudat, a düh, a harag, az indulat, a kétségbeesés, a kishitűség, a hiábavalóság érzése csak néhány azon tulajdonságok közül, amiket mázsás súlyként cipeltem magamban. A magenta energia segítségével fokról-fokra oldottam ki a bennem lévő fájdalomblokkokat. A lélek alkímiájával az árnyéktulajdonságaim fokozatosan átalakultak önbizalomra, ősbizalomra, önértékelésre, önbecsülésre, türelemre, tapintatra, toleranciára, elégedettségre, a másik másságának elfogadására, önmagam és mások tiszteletére. Ahogy lépésről-lépésre nőtt bennem szerethetőségemnek a hite, úgy vált egyre felszabadultabbá és örömtelibbé a lelkem és az életem. Egyre őszintébben ki tudtam mutatni a valós érzéseimet, magabiztosabb és egyértelműbb lettem. A folyamatos, kitartó és rendszeres önismereti munkának köszönhetően fokozatosan megnyílt az egyetemes (megbocsátó, elfogadó, elengedő) szeretet minősége a lelkemben. Indulat és harag nélkül el tudtam fogadni azokat az élethelyzeteket, amelyeket az édesanyámmal átéltem, meg tudtam bocsátani az engem ért sérelmeket, és feltétel nélküli szeretettel tudtam elengedni őket.
Miután az egyetemes szeretet érzését egyre többször elő tudtam hívni magamban, és számos élethelyzetben már ebben a minőségben reagáltam a mindennapokban, az egyik meditáció során feltettem a kérdést a Felsőbb Énemnek: „Miért volt az anyám ennyire gonosz velem? Miért gyűlölt ennyire?”
Kérdésemre megérkezett a felelet: „Ő nem gyűlölt Téged. Óriási kitartás és szeretet kellett részéről ahhoz, hogy mindezt végig tudja csinálni veled. A létközben Te választottad Őt szülőnek. Szövetséget kötöttetek, melyben egymásnak ígéretet tettetek. Ő megígérte Neked, hogy saját eszköztárán rendíthetetlen kitartással addig gyötör téged, amíg a szenvedéseid által rá nem lépsz az Önismeret útjára, hogy eljuss a Hit állapotába, ahol meglátod fényedet, megérzed szerethetőségedet és eljutsz az egyetemes (megbocsátó, elfogadó, elengedő) szeretet érzéséhez. Te megígérted Neki, hogy minden körülmények között kitartó leszel, soha nem adod fel! Erre az életedre tapasztalások sokaságát kérted. Leszületésed célja az Önismeret, ehhez kaptál erőt, bátorságot és hitet. Édesanyádtól azt kérted, ne adja fel, kínjaid és szenvedéseid látva se szánjon meg, mert minden vele megélt tapasztalásra szükséged lesz. Ő feltétel nélkül hitt Benned! Hitt abban, hogy egyszer megérzed és megérted, milyen szerepet töltött be az életedben. Felismered, hogy valójában mindent Érted tett, hiszen az Ő eszközeire szükséged volt ahhoz, hogy Önmagadba érkezhess.”
E meditációnak köszönhetően nyert értelmet az édesanyámmal való kapcsolatomnak minden fájdalma, kínja. Ettől kezdve minden átértékelődött bennem. Őszinte hálát éreztem édesanyám iránt mindazért, amit bevállalt értem. Felismerve a látszat mögött rejlő valóságot, meg tudtam bocsátani mindent, amit Vele kapcsolatban bántásként vagy sérelemként éltem meg. Ennek köszönhetően gyökeresen megváltozott az egymáshoz való viszonyunk. Feltétel nélküli szeretettel és tisztelettel tekintek az Édesanyámra, és érzem, hogy Ő is szeret engem.
