Édesanyámmal való kapcsolatom egész életemben borzalmas volt. Kisgyerekkorom óta harcoltunk. Ő az önzés, a gonoszság, a kegyetlenség, a kíméletlenség, hatalomittasság, az erőszak, a kárörvendés, az érzelmi zsarolások és elvárások kereszttüzében nőtt fel, és ezt az örökséget adta tovább nekem. Én pedig állandóan ellenálltam, küzdöttem ellene, gyűlöltem, bántottam, büntettem és megaláztam. Amint lehetett, elköltöztem otthonról, és ez látszólag megoldást jelentett a küzdelmes kapcsolatunkra.
Aztán az önismereti utamon haladva újra és újra szembesültem és írtam át azokat a játszmákat, szerepeket, árnyék-én tulajdonságokat, amelyek miatt ilyen áldatlan volt a kapcsolatunk, míg végül eljutottam odáig, hogy megértettem, miért kellett „végrehajtania” és felismertem, hogy ő volt számomra a lehető legjobb édesanya ahhoz, hogy beteljesítsem az életfeladatom, ígéretem. A szembesülések, oldások révén végül már semmi neheztelést, keserűséget nem éreztem iránta, sem szégyent és bűntudatot magam iránt, csak a hála és a szeretet érzése maradt.
Egy évvel ezelőtt elhunyt édesanyám édesanyja, a nagymamám, így egyedül maradt, és mivel idős ő is és egyre több gondoskodásra szorul, javasoltuk neki, hogy költözzön abba a városba, ahol mi élünk, hogy a közelében legyünk és segíthessük. Elgondolkodott rajta, de nem tudott egyértelmű döntést hozni, csak annyit mondott, hogy nézzünk szét az ingatlanpiacon, aztán majd meglátja. Belevágtunk az otthonkeresésbe, de feltűnt, hogy minden olyan ingatlant, ami komolyan szóba jöhetett volna, valamilyen csalás, hamisság, hazugság vagy bizonytalanság övezett. Elmém ekkor azt mondta, hogy biztos azért teremtődik mindez, mert édesanyám bizonytalan. Már majdnem leállítottam az egész keresést, mondván, hogy megvárjuk, amíg megérik benne a döntés, de úgy éreztem meg kell néznem mélytudat szinten magamban, hogy Felsőbb Énem mutat-e valamit okként.
Megdöbbentem, amikor megláttam, hogy bár az évek során kioldottam az édesanyámmal kapcsolatos blokkjaimat, de lenyomatként még bennem maradt az, hogy csak akkor tudunk jóban lenni, ha messze élünk egymástól és ez nem egy-két utcányi távolságot, hanem legalább 200 km-t jelent. Tehát valójában én tiltottam le a költözését. Most már nem kellett „dolgoznom” azokkal a régi játszmákkal, tulajdonságmintákkal, amelyek rettenetesek voltak számomra, elég volt szembesülve tudatosítanom, hogy mik voltak ezek, és hogy már az alkímia révén nincs valóságuk.
Másnap találtunk egy kis házat, ami nagyon megtetszett, nagyon jó érzés volt elképzelni benne az édesanyámat. Mikor elmondtam neki, hogy párommal találtunk egy ígéretes házat, ami szerintünk nagyon jó, de éppen ezért gyorsan kell döntenünk, annyit mondott, vágjunk bele, és tegyünk mindent úgy, ahogy jónak látjuk. Tehát azzal, hogy feloldottam magamban a távolságtartás blokkját, megengedtem a közelségét, azonnal döntött, és teljesen megbízott bennünk. Egy becsületes, őszinte, tisztességes tulajdonostól vettük meg a házát, és ugyanilyen ingatlanközvetítőt és vevőket sikerült bevonzanunk édesanyám régi házának eladásához is.
A költöztetés, takarítás, ingóságok eladása után édesanyám megnyugodott, boldog, jól érzi magát, itt lakik tőlünk néhány utcányira. Karácsony előtt meghívott minket a születésnapjára, ahol meghatódva, könnyes szemmel elmondta, milyen nehéz volt otthagyni a régi otthonát, ahol 35 évet élt. Azt is elmondta, milyen sokat jelentett neki, hogy mindenben segítettük, mennyire hálás és nagyon szeret minket.
Életemben először kaptam tőle ilyen mély, tiszta, őszinte érzelmeket… ez volt a legszebb ajándékom idén karácsonykor.
