A másság elfogadása

A másság elfogadása

Szeretném megosztani Veletek néhány felismerésemet.

Tegnap Apuval kellett töltenem néhány órát, ami nem túl jól sikerült, bár nem mutattam ki, de nagyon feszült voltam Vele.

Büdösnek éreztem és nagyon gyermeknek. A másság elfogadásával van még mit dolgoznom! Nagyon idegesített az is, hogy tetű lassan tudtunk csak közlekedni, mert Apu a balesete óta nincs jó kondiban. Azzal éltem túl az egész történést, amit a NIÁN tanultam, hogy nézzem a testemet, amikor járok, és ez a tetű lassúság erre alkalmat adott, így ezzel el tudtam viselni ezt a tötyörgést. Igen, a türelemmel is dolgoznom kell!

Mire hazaértem teljesen szét voltam csúszva. Mivel még aznap este jöttek hozzám, össze kellett kapnom magam. Beültem egy forró kádba és magam elé vettem magamat a módszereddel, hogy megnézzem mi az oka, amiért ennyire rosszul érzem magam Apu mellett.

Első körben az jött, hogy nagyon sajnálom Őt, és nem tudok ezen felülkerekedni. Majd kaptam egy gyerekkori képet, ahol Apu és Anyu szomorúak voltak. Nagyon sajnáltam Aput, mert láttam, azt akarja, hogy Anyu szeresse. Anyu nem tudta Őt szeretni, inkább szabadulni szeretett volna a kapcsolatból, amit nem volt mersze meglépni.

Én mint gyermek azt szerettem volna, ha valahogy „meg tudom menteni” a kapcsolatukat és főleg Aput, hogy boldog lehessen Anyuval, mert akkor fognak tudni engem is szeretni. Így volt a család a fejemben. Mikor erre ráláttam, jöttem rá arra, hogy milyen mélyről jön nekem ez a „mentsünk meg másokat!” című műsor, jelen esetben Aput.

Amikor megnyitottam ősvalómat, erősítettem magamban az ön-magom-ba vetett hitemet, és a belső bizonyosságot, Apu Felsőbb Énje megmutatta nekem, amit Anyuval csináltak, az csak színjáték volt és csak azért alakult így, mert én kértem. Hiszen minden élethelyzetet mi kérünk, hogy tanuljunk és tapasztalatokat szerezzünk. Ekkor tudatosult bennem, hogy ne várjam senkitől a szeretetet, mert a szeretet eredendően bennem van, magamat „kell” tudnom szeretni! Elmémmel bár ezt eddig is tudtam, csak érezni tegnap éreztem meg először igazán. Ezután tudtam az egészet szeretettel kioldani és elengedni.

Ekkor jöttem rá, hogy a partnerkapcsolataimban is mindig a „mentsük meg a szerencsétlent!” című program volt, mindig megsajnáltam a fiúkat, hiszen ezt hoztam gyerekkoromból magammal. Most végre szeretettel kioldottam.

Majd kaptam még egy képet arra, miért nem tudok elengedni. Azt láttam meg, hogy nem fogadom el azokat az embereket, akik nem akarnak önmagukkal foglalkozni, csak a mókuskerékben tipródást választják. Hiszen Anyu is ezt csinálta. Ekkor jött elő a legnagyobb félelmem, az pedig a haláltól való félelem. Maga az a dolog, hogy egy ember meghalhat, vagy öngyilkos lesz, ez a legnagyobb félelmem. Ezzel tegnap szembesültem a meditáció végén.

A felismerés nagyon megrázó volt, mert azt hittem, hogy Anyukám halálát már feldolgoztam. De mint tudjuk, ahogy emelkedik tudatunk szintje, úgy oldjuk ki ismét a régmúlt blokkjait, amit még nem tudtunk az egyetemes szeretet erejével megbocsátani, elengedni, elfogadni. Anyukám saját kezével vetett véget életének, amit már többször is megnéztem és oldottam. Amit most kaptam képet, azt mutatta, hogy bűntudatom volt a halála miatt, mert nem tudtam megmenteni az Ő lelkét, és ez nagyon erős lenyomatot hagyott bennem. Ezért féltem a haláltól, saját tehetetlenségemet éreztem újból. Ezért van az is, hogy „képtelen” vagyok elfogadni azt, ha egy ember nem foglalkozik magával, hanem inkább „ütteti” magát a fizikai síkon. Ezekben a helyzetekben érzem igazán, hogy tehetetlen vagyok. Felemelt rezgésszinten láttam rá arra, hogy Anyu elvesztése azért volt „szükséges” az én életemben, mert így tudtam rálépni az önismeret útjára. Ő az az ember az életemben, akinek köszönhetem, hogy elindult a fejlődésem, és öntudatra ébredten, éberen tölthetem mindennapjaimat. Eljutottam oda, hogy ki tudtam mondani: „Anya szeretlek!”.

Megértettem, hogy úgy védett meg minket, a gyerekeit a függőségektől, hogy megmutatta, milyen, ha valaki káros szenvedélyben él, és életét elveszi saját kezével. Elfogadtam Anyukám alkoholizmusát, bulimiáját, felszínes életét. Elmondhatom azt, hogy az egyik legjobb anya volt.

Mondhatom azt is, hogy „beáldozta” ezt az életét értünk, hogy tudjunk fejlődni és a tudatosság útjára lépni.

A halállal kapcsolatban pedig ráláttam arra, hogy maga a halál, az egy új életnek a kezdete, ekkor tér vissza az Egy a végtelenbe. Meditáció során ezt is átéltem, így sikerült a bűntudatomat feloldani és átalakítani a végtelen szeretetre.

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat