A nők dolga mi lenne

A nők dolga mi lenne

Sorra jönnek a felismerések, ráeszmélések az élet nagy dolgaira. Hol séta, hol zuhanyzás, hol meg éppen a nagy semmi közben.

Jelen készségi szintemen a saját tapasztalatomat írom, de azt hiszem, sok esetben általánosítok.

Mi nők, nagyon elcsúsztunk, én is. Szegény férfiak! Olyan egyszerű az egész, olyan egyszerű lenne a mi dolgunk és mégsem azt tesszük!

Csak meg kellene érezni a FÉRFI-t, hogy mi van a lelkében, mire vágyik és akképpen cselekedni. Ehelyett el vagyunk foglalva a saját sértettségünkkel, frusztráltságunkkal, dühünkkel, haragunkkal és a többivel... és ezt mind rajtuk verjük le.

Vegye észre, tudja, lássa... és ha nem, már robbanunk is! Nem értjük, nem érezzük a férfit.

Hívhatjuk őket barátnak, férjnek, élettársnak, bárminek, de a mi hibánkból adódóan nem vagyunk társak, hanem bizonyos módon ellenségek. Nem is tudnak igazi társként mellénk állni, mert mi nők nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi a társ, mi az egység, mi az összetartozás, hogy egyként működjünk és melléjük rendelődjünk. Vagy ha tudtuk is, elfeledtük. Így nem lehet, így nem megy...

És akkor azon csodálkozom, hogy miért ilyen az életem, mint amilyen? Pont a tiszta alap hiányzott belőlem!

Most azt vizsgálom, hol vesztettem el az összetartozás érzését, hol léptem ki az Egységből. Jelenleg a hetedíziglen családi karma oldásnál a 4-es sorban találtam kirekesztettséget, el nem fogadást génkódon. Megyek tovább, folytatom.

Tényleg érdemes nekem ezeket a megvilágosodásaimat diktafonra felmondani, mert sokkal több minden átmegy szóban, mint írásban.

Szeretettel osztom meg másokkal is!

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>