A szentség bennem: a szerelem I.

Három héttel ezelőtti oldás, beavatás, valami hatalmasat változtatott bennem.

Lett hitem, rátaláltam a hitrendszeremre, arra ami számomra a SZENTSÉG, ami őszinte, tiszta, sérthetetlen. Az én hitem, az én szentségem: a SZERELEM. Hiszek az erejében, a tisztaságában.

Azt látom, hogy az életem, az életcélom a szerelem energiája, ami én valójában vagyok. Olyan, mint a kilőtt nyíl útja: egyenes és kitéríthetetlen. Nem engedhetek be semmit az életembe, ami nem ez. Egyszerűen éreznem és hinnem kell, hogy ez a létem.

Elmondhatatlan, leírhatatlan lelki, szellemi dolgokat élek át. Mintha kezdeném látni az átláthatatlan szövevényeket, ok-okozat összefüggéseket. Pillanat törtrésze alatt suhannak át rajtam érzések formájában felismerések, megvilágosodások, egymásba pontosan illeszkedő pici, apró részletek, a miértekre a válaszok.

Ma felismertem, hogy a szerelem érzést nem tiszteltem, sem másokban, sem magamban.
Kőkeményen kapom vissza és tanulom a leckét pont attól, aki az eddigi életek során mindig szeretett, akit a legeslegjobban szerettem és most is szeretek.

Miközben írom ezt a levelet, azt a kérdést érzem: hogyan lehet átadni a csillagokban, a csillagok fényében rejlő örök tudást? Mert azt érzem, rezgések formájában ők is hordozzák.

Enikő, köszönöm! Nélküled erre a készségi szintre nem jutottam volna el!