Több évig dolgoztam olyan árnyék-én tulajdonságokon, mint az önpusztítás, szenvedni akarás, bűntudat, amelyek életem minden területét mérgezték. Nem tudtam értékelni és élvezni, hogy szeret a férjem, sőt, minél jobban szeretett, annál jobban szenvedtem, és ettől persze bűntudatom lett. Anyaként sem voltam igazán boldog annak ellenére, hogy imádtam a gyerekeimet és mindenem megvolt a boldogsághoz. Elértem, hogy egy túlhajszolt édesanyává váljak, akit aztán azért gyötört a bűntudat, mert a fáradtságtól nem tud olyan minőségben foglalkozni a gyerekeivel, ahogy szeretne. Teremtettem egy komoly betegséget is, amellyel hosszú ideig élet-halál harcot folytattam, és amióta túljutottam rajta, állandóan rettegtem egy következőtől. Ez eléggé frusztráló volt úgy, hogy akkoriban természetgyógyászattal is foglalkoztam.
Mindeközben már önállóan használtam a Teremtő Önismeret módszert, és rengeteg élethelyzetet írtam át, amelyek a szenvedés, önpusztítás, bűntudat esetében okként jöttek fel. Idővel úgy éreztem, már nincs olyan darabkája az életemnek, amit homály fedne. Éber és tudatos voltam, pontosan be tudtam azonosítani, mikor akar magával ragadni ez az energia, mégis csak ideig-óráig tudtam megálljt parancsolni neki. Kezdtem beletörődni, hogy nekem ez egy olyan keresztem, amivel együtt kell élnem, már mindent megtettem, többet képtelen vagyok.
Mindeközben már önállóan használtam a Teremtő Önismeret módszert, és rengeteg élethelyzetet írtam át, amelyek a szenvedés, önpusztítás, bűntudat esetében okként jöttek fel. Idővel úgy éreztem, már nincs olyan darabkája az életemnek, amit homály fedne. Éber és tudatos voltam, pontosan be tudtam azonosítani, mikor akar magával ragadni ez az energia, mégis csak ideig-óráig tudtam megálljt parancsolni neki. Kezdtem beletörődni, hogy nekem ez egy olyan keresztem, amivel együtt kell élnem, már mindent megtettem, többet képtelen vagyok.
Egy nap felhívtam egy volt kolléganőmet, aki elpanaszolta, hogy rákos. Annak ellenére, hogy tudom, mert számtalanszor megéltem, hogy mindent mi teremtünk és a megoldás is bennünk van, rettenetesen rosszul érintett a története. Nem értettem, miért borított így ki, és rájöttem, hogy mindig is nagyon fájt, ha egy szenvedéssel járó betegségről hallottam a környezetemben, vagy akár egy olyan filmet láttam, ahol valakit bántanak. Ekkor éppen vonattal utaztam valahova, de nem tudtam kivárni az „alkalmas” időpontot. Felsőbb Énem segítségét kértem, hogy mielőbb láthassam meg, miért fáj annyira mások szenvedése. Azt is kértem, hogy mindehhez biztosítson körülöttem pár perc nyugalmat. Azonnal megnyílt egy előző élet, ahol embereket kínoztam, és sokak szenvedése, kínhalála száradt a lelkemen. Azt az életet iszonyatos bűntudattal fejeztem be, kimondva magamra a halálos ítéletet: ez megbocsáthatatlan, ezért szenvednem, bűnhődnöm, pusztulnom kell! Ekkor megértettem, miért tettem életem minden területét pokollá, miért kellett mindenáron egy halálos betegség, és még sorolhatnám.
Aztán megkaptam a felismerést: minden megbocsátható és jóvátehető, még egy ilyen aljas tett is. És a mostani életemben a szolgálat a „jóvátétel”: segítsem az embereket az önismeret útját járni, önmaguk fényét felismerni és testileg is egészségesen élni. Ez viszont csak úgy megy, ha én egészséges és teljes vagyok. Végtelen hálát éreztem, amikor meg tudtam bocsátani az ősidők óta hordozott bűnömet, és végre feloldoztam magam. Amikor a meditáció végén kinyitottam a szemem, ránéztem a telefonomra, ami ott feküdt a vonat asztalkáján. Addig nem is tudatosult, mit jelent a márkája: Honor = tisztelet, megbecsülés. Már egy ideje nem tudtam használni a korábbi telefonom, ami működőképes volt ugyan, csak elkopott benne a töltő csatlakozó, tehát nem tudtam feltölteni. Ekkor villant be, hogy annak a telefonnak a márkája: „Blackview” volt, szó szerint lefordítva „sötét nézőpont”. Megértettem, miért nem lehetett megjavíttatni azt a telefont: nem táplálhatom már tovább a szenvedős, önpusztítós, bűnhődni akaró részem, aki mindent ebből a sötét nézőpontból lát. Gyönyörű üzenet!
Hálásan KÖSZÖNÖM, Enikő!