Mint tudod, külön élünk a Párommal. Párkapcsolati témában hatalmas „akarom-hatalom, birtoklás-zsarolás, behódoltatás, uralkodás, bosszúvágy" csatáim zajlanak nap mint nap az egommal, mivel nem látogatott meg az elvonulásom ideje alatt.
Rajtam kívül mindenki nagyon okos, pontosan tudják, mit és hogyan kellene tennem, aminek hangot is adnak: „...és tényleg nem látogatott meg a Barátod? Na, akkor ennek itt kell véget vetni! Felém az ilyen ne is jöjjön!..."
Persze az senkit nem érdekelt, amit én legbelül éreztem, hogy most nem kell eljönnie, mert magammal van dolgom, önmagamat kell átértékelnem, magamat helyemre tennem, rendeznem.
Sajnos elvittek a gondolataim, az egom, a külvilág véleménye, hagytam magam szenvedni, szenvedtetni: a pokol kénköves bugyraiba kívántam kedvesemet, képzelegtem, hogy majd nem veszem fel a telefont, jól beolvasok neki, hetekig felé se nézek és egyéb női fortélyokkal gondoltam ki, hogyan állok bosszút rajta.
Így kínoztam magamat. Nagyon tudok szenvedni és szenvedtetni!
Óriási erővel nyomul a külvilág az ítéleteikkel, az egom pedig szörnyűséges, nyomorúságos gondolatokkal kínoz engem, azaz én magamat.
Az érzéseim és a vélemények „kereszttüzében" állok, nagyon nehéz így kitartani az érzések mellett az egoval szemben. Drága Enikő, már értem, átérzem, neked milyen nehéz lehetett, nap mint nap önmagadat vállalni a külső erőkkel szemben.
Mert naná, hogy elvisz a külvilág, mert hagyom.
Pedig a megoldás olyan egyszerű: mély levegő, arany-magenta és kedvesemnek annyit mondani: „Szerelmem".
Ez az egy szócska azonnal nyitja a mindent elsöprő érzést a lelkemben és olyan hatalmas energiával, annyi érzelemmel bír, hogy szinte azonnal eltöröl, kisöpör minden árnyék-én tulajdonságot, kétkedést, dramaturgot, forgatókönyvet. Nincs kérdés, csak a tiszta érzés! Akkor érzem igazán a Fényem és érzem éledni, átfutni rajtam azt a tisztító erőt, ami szinte forrósággal tölt el és kisöpör mindent, ami nem az!
Rajta keresztül, általa nyílik a lelkem, az érzés a szívemben, ami eredendően én magam vagyok: a szerelem.
Rajtam kívül mindenki nagyon okos, pontosan tudják, mit és hogyan kellene tennem, aminek hangot is adnak: „...és tényleg nem látogatott meg a Barátod? Na, akkor ennek itt kell véget vetni! Felém az ilyen ne is jöjjön!..."
Persze az senkit nem érdekelt, amit én legbelül éreztem, hogy most nem kell eljönnie, mert magammal van dolgom, önmagamat kell átértékelnem, magamat helyemre tennem, rendeznem.
Sajnos elvittek a gondolataim, az egom, a külvilág véleménye, hagytam magam szenvedni, szenvedtetni: a pokol kénköves bugyraiba kívántam kedvesemet, képzelegtem, hogy majd nem veszem fel a telefont, jól beolvasok neki, hetekig felé se nézek és egyéb női fortélyokkal gondoltam ki, hogyan állok bosszút rajta.
Így kínoztam magamat. Nagyon tudok szenvedni és szenvedtetni!
Óriási erővel nyomul a külvilág az ítéleteikkel, az egom pedig szörnyűséges, nyomorúságos gondolatokkal kínoz engem, azaz én magamat.
Az érzéseim és a vélemények „kereszttüzében" állok, nagyon nehéz így kitartani az érzések mellett az egoval szemben. Drága Enikő, már értem, átérzem, neked milyen nehéz lehetett, nap mint nap önmagadat vállalni a külső erőkkel szemben.
Mert naná, hogy elvisz a külvilág, mert hagyom.
Pedig a megoldás olyan egyszerű: mély levegő, arany-magenta és kedvesemnek annyit mondani: „Szerelmem".
Ez az egy szócska azonnal nyitja a mindent elsöprő érzést a lelkemben és olyan hatalmas energiával, annyi érzelemmel bír, hogy szinte azonnal eltöröl, kisöpör minden árnyék-én tulajdonságot, kétkedést, dramaturgot, forgatókönyvet. Nincs kérdés, csak a tiszta érzés! Akkor érzem igazán a Fényem és érzem éledni, átfutni rajtam azt a tisztító erőt, ami szinte forrósággal tölt el és kisöpör mindent, ami nem az!
Rajta keresztül, általa nyílik a lelkem, az érzés a szívemben, ami eredendően én magam vagyok: a szerelem.
