Amikor reggel felébredtem, azt éreztem, egy új testben, egy új, megvilágosultabb emberke lettem.
Összeért bennem a veled töltött beavatások és beszélgetések esszenciája, és sokkal szabadabb, félelemmentesebb lettem! Megértettem, hogy az utat mindenkinek egyedül kell járnia, és az útitársaknak csak annyi a szerepük, hogy élvezzék az utazást, nem pedig az, hogy megmondják, hova menjek, menjünk. Természetesen ez nem azt akarja jelenteni, hogy csakis egyedül kell, vagy lehet, hanem csak annak a felismerését, hogy egymagunk teljesen egész vagyunk, hozzátehetetlenül tökéletesek, és egyek mindennel és mindenkivel. Tehát tökéletes egészek vagyunk! Amíg ezt nem éreztem, folyton kerestem a másik felem, és féltem, szenvedtem, megalkudtam magammal, másokkal.
Te hoztad meg nekem a teljesség megértését és megélését, ahogy mindig is, az első perctől, amióta találkoztam veled a mostani életemben, éreztem! A szavaid, a mondataid, az életed, minden, mintha én mondtam volna. Pontosabban azt éreztem, hogy Te vagy, aki megfogalmazza a gondolataimat, érzéseimet. Egy szó, mint száz köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Azt tapasztaltam, a beavatások utáni reggelen ha kicsit tovább maradtam az ébredés után az ágyban, akkor intenzívebben jöttek a felismeréseim, megvilágosodásaim, mintha hirtelen felpattannék, és belevágnék az aktuális napba. Még egyszer köszönöm, hogy létezel, sok-sok energiát kívánok, hogy beteljesíthesd amivel megbíztak az angyalok! A levelemet bárkinek felolvashatod ha akarod, engem megtisztelnél vele, mert tudom, érzem, hogy sokan gondolkodnak így!
