A tegnapi nap annyira felkavart, hogy amikor felkeltem sírtam, de nem tudtam a valós okát. Amint közelembe jött a Párom, szorította valami a mellkasom, ha pedig a Gyermekem, akkor a méhem fájt. Páromnak meg a feje fájt.
Csak annyit tudtam, hogy van bennem valami, amivel energetikailag kihatok a többiekre.
Tudtam, csak egy módon láthatok a valóságra, ha emelem a rezgésszintem és megnézem mélytudaton. Meg is nyíltak azok az előző életeink, ahol a szadista-mazochista árnyék-én tulajdonságokat működtettük. Kegyetlenül elbántam gyermekemmel.
Itt a teljesség állapotában, az egyetemes szeretet-szerelem: a megbocsájtás, elfogadás, elengedés érzésével kioldottam a múlt árnyékait és a jelen életünket átírtam. Megéreztem, hogy a legtöbbet a feltétel nélküli szeretet, szerelem, tisztelet és tolerancia érzéseivel tudok a családomnak adni.
Az átélteket nem mondtam el senkinek. Majd délután odajött hozzám a Gyermekem és közölte: „Anya, meditációban megnéztem hol van bennem az önsanyargató énem, és nem találtam magamban, csak azt láttam, hogy tőled és apa felől áramlik hozzám. Ez nem az én valóságom!”
Hihetetlen, és hálásan köszönöm!
