A Teremtő Önismeret oktatás ideje alatt történt

A Nagymamám labilis egészségi állapota sürgős intézkedést igényelt. Szükségünk volt egy intézményre, ahol felügyelnek rá. Egy hét alatt elintéztem, hogy felvegyék a kórház ápolási osztályára átmenetileg.

Amikor hazafelé mentem a kórházból, azon gondolkodtam, a három idősek otthonába beadott jelentkezési lap közül melyik a legszimpatikusabb hely, ami legközelebb van a lakásomhoz, s ami Nagymamámnak a leginkább megfelel. Megkaptam a választ érzésben. Másnap abból az intézményből telefonáltak, amit válaszként kaptam, ha megfelel a háromágyas szoba, akkor beköltözhet! Repültünk!

Az alapbetegségét ismerve, igyekeztem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy az utolsó időszak minél elviselhetőbb legyen számára. Júniusban kórházba került, s amikor három hét után hazamehetett volna, este stroke-ot kapott. Következő héten tüdőgyulladása lett, ami hatalmas kínszenvedés volt neki.

Minden nap azért imádkoztam, hogy a Jóisten ne engedje tovább szenvedni, mert ezt senki se érdemli, Ő pedig különösen nem! Egyik nap a kórházból hazafelé bementem a templomba és végigimádkoztam a misét. Másnap a kórházba érkezésem előtt 10 perccel visszaadta a lelkét a Teremtőnek. A Jóisten megkímélte a további szenvedéstől.

A temetéssel kapcsolatos ügyeket egyedül intéztem, olyan tökéletesen nyugodtan és simán ment minden, mintha egy úthenger simította volna az utat előttem.  Azt mondhatom, hogy igazán méltóképpen vettünk végső búcsút Tőle. Olyan szép és igaz beszédet mondott róla a pap, amilyet megérdemelt.

Annyi égi segítséget kaptam, alig hittem el, hogy ezt mind én intéztem, teremtettem.

Gyerekkoromban a templomban, az örök életről prédikáltak, de sosem értettem.

A Youtube-on kint lévő „A veszteség feldolgozása” című előadás-meditációd során értettem meg: az az örök élet, hogy a nagymamám bennem él tovább a lelkemben, a szokásai, az ereje, az energiája. Ez az én igazi örökségem tőle!

A temetés óta rendszeresen érdeklődnek rokonok, barátok, hogy hogy vagyok. Őszintén tudom mondani nekik, hogy jól! Mert valóban jól vagyok! A nagymamám örökre itt van a szívemben. Beszélgetek vele, ha lemegyek a kis házba vagy a temetőbe, segít és támogat még most is!

Azt gondolom, hogy a mi kultúránkban nem tanítják meg jól kezelni a halált. Az itt maradt rokonok önző módon magukat sajnálják, mert elvesztették a szeretett személyt és nem azt nézik, hogy esetleg megszabadult a szenvedéstől, s hogy „hazaérkezett”!