A tornasor végén

Ma reggel úgy ébredtem, hogy meg kell csinálnom azt az oldást meditációban, amit érzésként megéltem gyerekként a tornasor végén állva, mert én voltam a legkisebb az osztályban.

Emelkedett rezgésszinten a meditáció elején olyan ellazult állapotot sikerült elérnem, amit eddig még soha. Az első kép, ami bejött, az óvoda volt, ahol szintén a kicsik között voltam. Magam elé vettem az akkori önmagam, megmutattam és átadtam a mostani énem készségét, azt a nagyságot, amit most érzek magammal kapcsolatban. Érzem, nagy feladatot vállaltam/kaptam a mostani életemben az emberek megsegítése irányában, és ez az érzés most tört elő belőlem igazán. Ezt az érzést átengedtem az akkori önmagamba és csodálatosan feltöltöttem őt. Majd következett az általános iskola, ahol szintén a sor végén állva találtam magam, és előjöttek az akkori érzések bennem a legkisebb-leggyengébb emberről, aki létezik. Itt is átadtam a mostani énem energiáit, az erőt, ami vagyok, és amit most érzek. Döbbenetes változás ment végbe, szinte azonnal.

Felsőben már kezdtek lenni barátaim, akik mind nagyobbak voltak nálam. Most tudatosult, hogy ők érezték az erőt bennem, csak én nem tudtam magamról. (Most, hogy leírom ezeket a mondatokat, elkezdtem sírni az érzéseken, amik előtörtek belőlem.)

Szakközépiskolában folytatódik a kép, ahol már belőlem is előjön az erőm érzése, és ott is magasabbak a koleszos társak, nagyon jóban vagyunk. Felülírtam a múltamat azzal, hogy elkezdtem kondizni, hogy a külsőm is kemény, erőt sugárzó legyen, ekkor már jönnek a lányok is, akik keresik a társaságomat és a beszélgetéseket velem, ahol én főleg hallgatok, inkább tanácsokat adok nekik. Nagyon jó érzés tölt el, amit átadok az akkori önmagamnak, így növesztettem tovább.

Katona lettem, ejtőernyős a legbátrabb elit csapatban, itt találtam meg a legeslegjobb barátomat, aki egy fejjel magasabb volt, mint én és sokkal izmosabb. Most ismertem fel, hogy Ő is látta bennem az erőt. A meditáció ezen szakaszában elkezdtem sírni azon, hogy mekkora tükör volt ő nekem, megmutatta, ki is vagyok, mekkora erő lakozik bennem (de persze erre most jöttem rá). Ő azóta is nagyon jó barátom, sokszor együtt járunk nyaralni.

Jött a tűzoltóság, ahol szintén a legkisebbek között voltam. A legjobb barátom nálam egy fejjel magasabb volt és sokkal nagyobb darab ember. Meditációban láttam meg, hogy az akkori parancsnokom is megérezte bennem az erőt, a vezetés képességét, és kiemelt a többiek közül. Most értettem meg ezt is, hogy miért engem, pedig rengeteget bántott. Középvezető lettem, és most is úgy éreztem, hogy szívvel tudtam csinálni a munkámat és az emberek irányítását.

Aztán megkaptam a lehetőséget, hogy nyugdíjba jöjjek innen, és ezzel kiteljesedhessen a lelkem által vállalt feladat, legyen időm rá, amikor már készen állok minden szempontból.

Majd fénylényként elértem a mostani önmagamhoz. Ott állt előttem a hittel teli fénylény, aki Teremtő erejének tudatában volt, felnőtt a legkisebb ovisból, és összeforrtam vele, eggyé váltunk. Ekkor éreztem meg, hogy valójában mekkora erőt kaptam a Jóistentől, hogy mindent átvészeljek és tudjam a szolgálatomat tenni. A mellkasomban az erő a duplájára dagadt, amikor befogadtam fényminőségem önmagamba. A meghatódottság könnyei eleredtek, ez egy csodálatos érzés, amiben még mindig benne vagyok, már lassan egy órája történt, de még mindig érzem az erőt, hálát, szeretetet magamban.

Köszönöm, Enikő, hogy vagy, köszönöm a Teremtő Önismeret adta lehetőséget, hogy felismerhetek, ezáltal fejlődhetek. Köszönöm az időt, amit rám szántál azzal, hogy elolvastad levelemet.