Nagyon furcsa éjszakám volt. Mindenfélét álmodtam. Arra emlékszem, nálad voltunk, gyötört a bűntudat és a megfelelési kényszer.
Pókhálókat láttam, amit a takarításnál otthagytam, majd kevés lett a gyümölcssaláta, mert túl sokat megettem belőle. Egyszóval nyomasztó volt bennem minden. Vergődtem, majd néha felébredtem és kértem Felsőbb Énemet, segítsen. Ezután többször éreztem a szeretet áramlását, ahogyan végigsimogat.
Reggel bűntudattal teli menekülő érzéssel ébredtem. Ismerős ez az érzés, olyan régóta cipelem magamban.
Feltettem a kérdést: „Ki az bennem, aki menekül, hárít!?”
Hazudozásaim tömkelege jött fel gyerekkoromból. Hazudtam, majd teljes amnéziába menekültem, mint aki nem tud semmit és nem is akar emlékezni a „bűneire”. Mintha meg sem történt volna. Ennek felismerése után egy furcsa állapotba kerültem, éreztem, hogy az anyaméhben vagyok, a fogantatásom környékén. Felsőbb Énem megnyitotta bennem az alábbi érzéseket, amik folyamatosan jöttek ki belőlem: a menekülés, hárítás, bűntudat, elvárás-megfelelési kényszer, élettagadás, nem akarok emlékezni, ez nem is velem történt meg, szégyenérzet, lever a víz, majd megfagy bennem a levegő és még hasonló állapotok. Majd lelki szemeim előtt megjelent egy férfi, akiből áradt a szeretet, a szerelem érzése. Ekkor tudatosult bennem, hogy anyukám vergődését élem át, mert nem tudja, hogy a megszületendő gyermekének ki az édesapja. Választ nem kaptam, ki az igazi édesapám, de hetedíziglen újra felállt bennem a családfám és jöttek hozzám azok a rokonok, akik hasonló élethelyzetet éltek meg, mint édesanyám és édesapám. Elindult bennem – jelen készségi szintemen – a szeretet, szerelem áramlása, amivel minden résztvevőt átitattam és a belső béke, megnyugvás állapotába került mindenki. Éreztem magamban az újrakezdés lehetőségét, ami a szeretet, szerelem áramlása mentén indult el.
Majd egy kis idő múlva leesett a rezgésem szintje, egyből az ítélet, az utálat, a harag, indulatok törtek fel bennem édesanyám iránt, amiért ezeket jól rám bélyegezte. Ám a rezgésszintem ismét emeltem és tudatosult, hiszen én voltam, aki – hogy édesanyám azt az élethelyzetet kibírja – levettem róla. A Teremtő Önismeret technikáit alkalmazva eljutottam a megbocsátás érzéséhez.
Miközben írok, lelkem jelez, hogy a családi minta majdnem megismételte önmagát bennem, amikor hasonló helyzetbe kerültem. Erős volt bennem a szégyenérzet, napokig könyörögtem, nehogy most legyek terhes. Nagyon hálás voltam azért, hogy velem ez nem ismétlődött meg. Ez még régen történt, mielőtt a Teremtő Önismeretet ismertem volna.
Tudom és érzem mélyen belül, hogy ebben az életemben egy régmúlt karma szálait varrom el.