Az Édesapám

Az Édesapám

Édesapám egy nagyon tevékeny, nagyon nagy tudású ember volt, aki elképesztő dolgokat teremtett az életében. A semmiből sikerült neki jó munkahelyet találnia, majd családot alapítani, egy nagy családi házat építenie (szinte a két kezével) és a rendszerváltást követően egy vállalkozást elindítania és virágzóvá tenni. Idővel mindent elvesztett. Ma már tudom az energiatörvényt, hogy miért „kellett” mindezeknek tönkremennie. Az ígérete önmagának az volt ebben az életében, hogy minden cselekvésében legyen benne a lelke érzelme, szeretettel átitatottan végezzen mindent. Mivel a fent felsoroltak mindegyikét az ego akarásával, érzelemmentesen tette, ezért az élet elvette Tőle. Először egy baleset miatt az egészsége ment tönkre, majd egyik gyermekét és nejét, az Édesanyámat vesztette el és legvégül a családi vállalkozás is tönkrement. 

A balesete következtében mentálisan is sérült, ami az évek alatt egyre súlyosabb lett, három éve pedig demens otthonban él. Legnagyobb kincsét, a tudását (eszét) veszti el most fokozatosan. Az elmúlt évek alatt mindezt végignézni elég nehéz volt, csak a Teremtő Önismeret segítségével tudtam feldolgozni Apukám életútját.

Időről időre előveszem magamban Őt és megnézem a Hozzá fűződő viszonyomat, érzelmeimet. Már egy ideje ismét van lehetőség bemenni Hozzá személyesen látogatóba, de nem szeretek egyedül menni. Felemeltem a rezgésszintemet a Teremtő Önismeret módszerével és megnéztem, hogy mi ez az akadály bennem. Az érzés, ami először bevetült, hogy szeretném letudni mihamarabb ezeket a találkozókat és a telefonos beszélgetéseinket. Tovább mélyedtem és egyre jobban azt éreztem, hogy teher számomra Apukám léte: foglalkozni Vele, bemenni Hozzá, egyáltalán még az is, hogy a napi gondolataimban legyen.

Felsőbb Énemet kértem, mutassa meg, honnan jön ez az érzés. Ekkor vetült be, hogy amikor történt Vele több éve a balesete, amibe majdnem meghalt, olyan nagy teher hárult a családra az Ő állapotával, ápolásával kapcsolatban, hogy akkor úgy éreztem: bárcsak meghalna, úgy könnyebb volna mindenkinek. Könnyebb volna, mert nem kellene a durvaságával és a kegyetlenségével együtt élni, ami a lábadozása ideje alatt még jobban előjött. Szerettem volna Apukám halálával rossz gyermekkoromat hátrahagyni. Úgy hittem, így lenne a legegyszerűbb megszabadulni az egésztől.

Nagyon nehéz volt azzal a részemmel szembesülnöm, aki annak örült volna, ha az Apukája meghal. Rettentő bűntudatom volt emiatt, amit a félelmet megváltó energiában, a magentában kitomboltam és mindazt a fájdalmat és tehetetlenséget is, amit gyermekként elszenvedtem és aztán Apukám ápolása közben éltem át. A lélek alkímiája a magenta erejével átalakította a múltam fájdalmait, bűntudatát, saját teremtő erőmre, s ezt a fényt magamba fogadtam. Ezzel az új minőséggel néztem rá Apukámra és a kapcsolatunkra.

Apukám egy filmszalagot adott, amin megnézhettem az egész életét. Láttam, hogy milyen érzékenységgel született egy nagyon durva közegbe. Ahhoz, hogy ezt túlélje, s hogy az érzékenységét mások elől elrejtse, durva tulajdonságokat használt, amik viszont finomságát, szép lelkét, az évek folyamán végleg lefedték. Bevetült Húgom és a Kisfiam, akik szintén hasonló érzékenységgel jöttek erre a világra és számomra megmagyarázhatatlan különleges kapcsolatot ápolnak Édesapámmal. Ahogy láttam mindhármójuk érzékeny lelkét, úgy értettem/éreztem meg a közöttük lévő kapcsolatot is. Tovább nézve a filmtekercset láttam rá arra is, hogy Apukám azért volt velünk annyira durva, mert nem szerette volna, ha olyan fájdalmakat élünk meg az életünkben, mint Ő, a gyermekkorában. Azt gondolta, ha minél hamarabb lezárja az érzelmeinket, annál hamarabb leszünk olyan emberek, akiknek nem fáj az élet. Apukám hitt abban, ha mind nagyobb tudásra teszünk szert, annál jobban boldogulunk az életben. Az energiatörvényeket látva és tudva, tudatosult bennem, mivel a tudását érzelmeinek teljes lezárásával szerezte, ezért sajnos, el kell vesztenie. Most ezt a tudását veszíti el a demens otthonban.

Arra is ráláttam, hogy mi történhetett volna Vele, ha miután mindent elveszített, ami fontos volt számára, elkezdett volna önmagával foglalkozni és önmagában válaszokat keresni a történtekre. De Ő megmaradt az elvei szerint élő, érzelmeit elfojtó, durva ember. Ezért minőségében nem változott az élete.

Ahogy végignéztem az életét, megéreztem a lelkét és megértettem Őt. Így megnyílt bennem a mélységes tisztelet és hála érzése, az elfogadás Felé, ami sosem volt eddig bennem. Nagyon jó érzés volt, végre nem volt bennem ítélet, utálat, csak a szeretet. Felismertem a szabad döntés óriási lehetőségét. Ő ezeket az eszközöket – szabadon – választotta a saját sorsának irányításához. Mint ahogy, most nekem is szabad döntésem van, kiveszem-e a tanulságot és felhasználom-e a magam számára. Az életével azt mutatta meg nekem, hogy milyen élet az, ami érzelemmentes, önismeret nélküli, milyenek azok az eszközök, amikkel azt az utat kell járni.

A meditáció végén a régi családommal, Nővéremmel, Anyukámmal, Apukámmal és Húgommal kézen fogva álltunk egymással szemben. Áradt közöttünk a szeretet és ebben a szeretet érzésében engedtem el végleg a fénybe elhunyt Nővéremet, Anyukámat és a még élő Apukámat.

Ezt követően mentem be Apukámhoz látogatóba, ahol nagyon jó hangulatban beszélgettünk egymással, nagyon felszabadult, jó érzés volt látni Őt. És most nem ütött szíven az a mondata: „Tudod kislányom, most már mennék haza.” Egyszerűen csak szeretettel befogadtam a mondatát és magamban éreztem: tudom Apa, mennél a fénybe, mennél már Haza. Megnyitottam magamban azt az érzést, amit a meditációban éreztem, amikor a fénybe engedtem Őt. Ezzel az érzéssel jöttem el Tőle.

Mindenkinek kívánom, hogy élje át ezt az elengedő, tiszta szeretet érzést!

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>