Az ego akarata

Az ego akarata

Többször pedzegetted az egom akaratát, a fókuszáltságom hiányát, szétszóródó energiáimat, amikkel kilengek a tengelyemből, az Igaz Valóságomból. Sokáig azon a tudati szinten álltam, ahol az a megértés jött számomra a tanításaidból, hogy le kell számolnom a nagy akaromságommal. El kell engednem, hogy én akarjak dolgokat és bele kell kerülnöm egy olyan állapotba, ahol csak hagyom megtörténni a dolgokat. Ez nem ment. Féltem attól, hogy amit elterveztem, az nem fog megtörténni. De azért csak feszegettem a témát. Következő lépésként felismertem, hogy az életemet nem agyból, hanem a Lélekből „találtam ki”. Figyelmen kívül hagytam, sőt igazán eszembe sem jutott, hogy a bennem élő ígéretet vegyem a terveim alapjául, hiszen olyan természetesnek tűnt a már leírt recept követése a „boldog élet” kisütéséhez. Az Isteni Igazság helyett az egom valósága volt az alap: amit a szüleimtől, bátyáimtól, tágabb értelemben vett családtól, filmekből, dalszövegekből, a társadalomtól tanultam meg, hogy egy „rendes ember”, egy „igazi nő” így meg úgy néz ki. Megláttam, hogy ennek a fellegvárnak vajmi’ kevés közé van ahhoz az Isteni Ígérethez, ami én vagyok, amit én hordozok, ami bennem él. Ez nagy áttörés volt a számomra.

A felszínen a jelek, az események mind segítettek. Keményen dolgoztam éveken keresztül, hogy Európa legdrágább országában magyar anyagi háttérrel szerezhessem meg Európa legjobb egyetemén a mesterdiplomámat. A heti 60-65 óra tanulás és munka mellett az Élet számtalan „ébresztő” labdát dobott nekem. Ezeket a labdákat úgy tudtam értelmezni az akkori tudatossági szintemen, hogy újra és újra én húzom a rövidebbet a kidobós játékban, és persze fegyelmezett szorgalommal dobtam vissza minden labdát. Lassan értettem meg, hogy a tanítás üzenete az, engedjem el az egom erős akaratának hitrendszerét, az összetákolt énképemet, a hatalomittas nagy teherbírásomat, a kényszeres megfelelésből működő szorgalmamat, és a szebbre, jobbra való törekvésemet tegyem Isten oltárára, emeljem fel Isteni énem szintjére. Helyezzem át a fókuszom a vezettetésre, figyeljek arra, mit súg Felsőbb Énem a hivatás, pénz, párkapcsolat terén és bátran hagyjam megtörténni azokat a tisztító meditációkat, az „értelmetlennek” tűnő ötleteket, amik talán tudatom számára őrültségnek tűnnek, nem világosan kapcsolódnak mostani életem kiegyenesítéséhez, egyértelműsítéséhez – hiszen a lángelme bölcsessége eltörpül az Isteni Én mindenható bölcsessége mellett, különösen, amikor az embernek még nem áll a háta mögött 30 év élettapasztalat sem.

Kommentjeid az akaromságommal és a fókuszommal kapcsolatban irányt adtak a bennem munkálkodó nyughatatlanságnak, a belső „ez nem stimmel” érzésnek, amit a túlhajtott, szerencsétlen mindennapjaim visszhangoztak bennem. Egyszer csak megértettem, amit már olyan sokszor hallottam a hanganyagaidon, hogy ez az életem „egyedi, egyszeri és megismételhetetlen”. Új tudati szinten éreztem és értettem meg ezeknek a szavaknak jelentését, súlyát. Megértettem, hogy hiába agyaltam ki magamnak ilyen vagy olyan szép életet, nem a saját ígéretem beteljesítését vettem alapul, hanem azt, hogy mit tanultam meg „szép élet” címszó alatt. Így a terveim arra nézve, hogy mit szeretnék megvalósítani, elérni az életben, nem az én saját igazságomat, igaz valómat igyekeztek anyagba önteni, nem egypontom valóságát tükrözték a fizikai síkon. A sok nehézség pedig mindig arra figyelmeztetett, ami  számomra nem megengedett!

Fel kell nőnöm, fel kell ismernem és fel kell vállalnom Isteni tehetségem, a bennem élő ígéretet, és ennek mentén kell haladnom hivatásom anyagi világban való megvalósításában. Makacs bikaként pár falba bele kellett szaladnom, hogy ezt megértsem, de végre itt vagyok!

Hála és köszönet Enikő, szívből kívánom a hasonló felismeréseket mindenkinek!

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat