Éjjel van, nem tudok aludni.
A fülemben egy évvel ezelőtti meditáció zúg.
Süllyedek avagy emelkedek, mindegy is, Felsőbb Énem vezet.
Hallom Enikő hangját: „...az a tulajdonság, amivel egy-egy élethelyzetet túléltél..."
Hogy micsoda??? Túléltem? Hisz én minden élethelyzetbe belehaltam eddig, úgy éltem túl!
Hogy mi van? Belehaltam... Halál... Ekkor feltör valami érzés a mélyből.
Zokogok, üvöltve bömbölök, úgy fáj. Levegő után kapkodok, magamat karmolom és a hajamat tépve ordítok. Őrület! Megőrülök, annyira nagyon fáj! Ismerős fájdalom ez, volt már ilyen, ezért ismerem.
Felsőbb Énem kérés nélkül odarepít, ahol már találkoztam ezzel az érzéssel: Apu halálakor is pont így, pont ott és pont ennyire fájt. Ugyanígy üvöltve, hörögve, őrülten zokogtam, bömböltem a fájdalomtól. Akkor megszakadt a folyamat és nem tudott kijönni, felszakadni, nem tudtam kiordítani teljesen magamból, mert higgadtnak kellett lennem, racionálisan kellett gondolkoznom, döntenem. Eddig ezért nem lelt békét a lelkem és nem tudtam felszabadult lenni.
Ahogy most megnyugodtam, záporoztak a kérdések, amelyekre Felsőbb Énem felelt:
– Úgy éltem túl, hogy belehaltam. Az hogy lehet?
– Az ego kínozza a lelket. Minden egyes alkalommal, amikor az ego erejével hozzuk meg a döntésünket, kicsit meghal a lélek. Halál.
– Úgy éltem túl, hogy belehaltam. Az hogy lehet?
– Az ego kínozza a lelket. Minden egyes alkalommal, amikor az ego erejével hozzuk meg a döntésünket, kicsit meghal a lélek. Halál.
Majd ugrunk téren és időn át a félelmet megváltó energiatérbe, a magentába.
Velem szemben balról jobbra Lélek, Szellem, Test és Ego állt fel sorba.
Érzem, hogy az Ego uralkodik, ő vezet és a hatalmából nem enged. Nincs ez így jól és ezzel az érzéssel párbeszéd kezdődik közöttünk:
– Nézd meg, hol tart most az életünk és mivé lettünk! Boldogtalanok vagyunk, egyedül vagyunk, semmi nem úgy alakult, ahogy terveztük! Te tetted ezt velünk! Kérlek, próbáljuk meg máshogyan. Engedjük a léleknek, hogy most már ő vezethessen bennünket.
– Nézd meg, hol tart most az életünk és mivé lettünk! Boldogtalanok vagyunk, egyedül vagyunk, semmi nem úgy alakult, ahogy terveztük! Te tetted ezt velünk! Kérlek, próbáljuk meg máshogyan. Engedjük a léleknek, hogy most már ő vezethessen bennünket.
Szavak nélkül is érzem az Ego dacosságát, makacsságát és a hatalmához való ragaszkodását. Felsőbb Énem és a Lélek segítségemre siet és képekben érzésekben vetítik be, mutatják az Egonak, hogyan lehetne másként, mint eddig volt. Érzékeltetik vele, hogy szolgálatra született és az érzéseken keresztül mutatják meg neki, ha nincs a vállán akkora felelősség és feladat, mennyivel könnyebb, boldogabb és szabadabb volna.
Mindeközben a feltételnélküli szeretet szimbólumát, arany szinuszgörbét sugárzom az Egonak, a Felsőbb Énemmel semmi mást nem teszünk, csak érzéseken keresztül mutatjuk, hogyan is lehetne másképp, mint eddig.
És lassan megtörténik a Csoda! Mintha olvadna a jégpáncél, nyílna a szív és érzések járják át az Egomat – érzi a könnyedséget, a szabadságot, az örömöt!
Micsoda változás, örömmel szolgálatot végezni és ezáltal az új, a MÁS teremtésben komoly feladatot vállalni.
Ego megérezte és átérezte ekkor, hogy megvan a FELADAT – teljes alázatával gyönyörűen elfoglalta a helyét és örömöt sugározva szolgálatba állt! Öröm és boldogság tölti el, hogy egy új CSODA teremtésében vehet részt!
