Az oltás életet ment, de milyet?!

Az oltás életet ment, de milyet?!

Jött ez a covid-os időszak, amit mindannyian így vagy úgy, de megtapasztaltunk. Ezzel kapcsolatban próbáltam információkat begyűjteni többféle alternatív csatornáról, amikkel együtt jöttek a félelmek is. Eldöntöttem magamban, hogy én nem oltatom be magam. „Nem vagyok oltásellenes" – hangoztattam, s mondogattam magamnak, anélkül, hogy felismertem volna: de igen, oltásellenes vagyok, óriási ellenállás van bennem. Kétgyermekes anyaként úgy gondoltam, hogy inkább a betegségbe haljak bele, mint hogy az oltóanyag „károsítson”, s ha az immunrendszerem nem állja ki a próbát, s megtalálok halni, akkor úgy is jó... A 93 éves szomszéd nénim véleménye ez volt: „Felelőtlen vagy Kriszti”. A meggyőződésem erős volt, de ez a mondata azért odatette nekem a tükröt rendesen, mégis sikeresen elhessegettem, továbbmentem mellette.

Háromszor estünk át a betegségen a párommal. Páromnál mindháromszor teszt bizonyította, őt nagyon meg is viselte mindhárom alkalom. Én nagyon könnyen átestem rajta viszonylag, az orvosomat sem kerestem fel, így tesztelve sem lettem. A párom elhatározta, hogy ő beoltatja magát, s tudta mi az én álláspontom. Telt-múlt az idő. Maradtam az álláspontomnál, hogy amíg lehet és nem muszáj, nem oltatom be magam, ha már minden kötél szakad és nem tudok alóla kibújni ESETLEG!!, akkor. 

Aztán a következő impulzusok értek: anyósomék családja felől óriási félelem és féltés irántam. Egy alkalommal anyósommal beszélgettünk erről a témáról és valahol megérintett amiket mondott, sikerült elbizonytalanítania. Alig telt el egy hét, amikor a másik családomhoz, szüleimhez és testvéremékhez mentem. Sógornőmmel szintén erről a témáról beszélgettünk, a kételyeinkről, hogy mi lehet az oltóanyagban. Míg anyósomék felől a félelem volt erős, innen sógornőmtől óriási ellenállást éreztem az oltóanyag iránt és a beszélgetés végén óriási gyűlöletet, összeesküvés elméleteket. Ott azon a ponton éreztem, hogy nem, én ezt nem akarom. De sógornőm is hatott rám, s míg anyósomnál arra hajlottam volna, hogy beoltatom magam, sógornőmnél már újra megjelent a félelem, hogy káros lehet a szervezetemnek és a mégis inkább „próbáljam csak megúszni” érzése. Nem voltam hajlandó meglátni az igaz, tiszta valóságot: anyósom is és sógornőm is tükörként mutatták készségi szintemet: félelmeimet, árnyék-én tulajdonságaimat.

Időközben párom felé is kommunikáltam, mikor éppen úgy éreztem, hogy lehet, beoltatnám magam, mert neki is meg akartam felelni és tudtam, hogy mennyire örülne neki.

Aztán amikor hirtelen ott álltunk, hogy mégsem oltatnám be magam, párom kiborult attól a részemtől, ami egyik pillanatban jobbra hajlik, a másik pillanatban meg pont az ellenkezőjébe. Megfagyott közöttünk a levegő. S éreztem, tisztáznom kell magam. Egy nagyon mély, őszinte beszélgetés indult közöttünk, amelyben én kendőzetlenül felvállaltam és elmondtam a jobbra és balra hajlásom okát, miszerint az egyik családnak is meg akarok felelni, a másiknak is és még őneki is. Azt is elmondtam őszintén, hogy amikor Enikőnél jártam, s ő megemlítette, hogy oltásra megy, az is elbizonytalanított abban, miszerint az a célom, hogy megússzam az oltást. 

Szó szerint kisírtam neki magam és elmondtam, hogy úgy érzem megfulladok. Azt érzem, ha anyósom hatásának engedek, akkor tesómék felől lesz diszharmónia, ha viszont sógornőm hat rám, akkor meg anyósom felől. Elmondtam, úgy érzem, képtelen vagyok dönteni és hogy megfulladok attól az érzéstől, hogy még egy covid oltásos helyzet is szétszakít engem, minket, családokat, Minket Magyarokat és ez milyen nagyon elkeserít. Kimondtam neki, hogy ezt nem akarom. Illetve NEM EZT AKAROM! Utána párom mondta el a saját érzéseit, a hitéből való meggyőződéseit és hogy ő mindig is tudta, mit fog dönteni és abban semmi nem bizonytalanította el. Biztosított arról, hogy dönthetek úgy, hogy nem oltatom be magam, ő nem fog ezért elítélni, sem máshogy viszonyulni hozzám, hiszen szeret. A beszélgetésben megéreztem párom hitét, mellyel most ő váltott meg engem. A beszélgetés végére nagy megkönnyebbülést éreztem és megérkeztünk egymáshoz lélekben. 

Mindig halogattam, ámítottam magam, hogy majd megnézem ősvalómban ezt az „oltás ügyet”. Másnap reggel időpontra mentem, s az oltás ügyében is sürgősen vissza kellett jeleznem még délelőtt. Öt percre volt időm, hogy megnézzem magamban a választ… Megnéztem, de úgy éreztem, nincs válasz. Beültem a kocsimba s már akkor éreztem egy bizonyosságot egy érzést, abba az irányba, hogy oltassam be magam. Kocsival száguldottam az orvosomhoz – még nem az oltás miatt –, vezetés közben a bizonyosság érzése mellé még jött annak érzése is, hogy édesanyám, aki krónikusan beteg, az ő iránta érzett felelősség miatt is oltassam be magam.

Megszületett bennem a döntés, ami nem a megfelelésből, nem a félelemből, nem elutasításból, nem gyűlöletből és kétségbeesésből, hanem a belső bizonyosság és a felelősség iránti érzésből jött. Na ekkor éreztem, hogy az egypontomban vagyok. 

Eltelt egy hét, mikor párom üzent, hogy a Kormány bejelentette, már csak 55 ezer oltott kell és megszűnik a zárlat. Itt újra jött bennem, hogy „na gyerünk, most megúszhatod!!!, várd ki azt az 55 ezret”, s akkor azt mondtam: Nem! Elég volt!

Ott csengett bennem a kérdés:
 „Hányszor próbáltál megúszni dolgokat? Felvállalom a felelősséget?”
- Igen!
„Hozzájárulok ahhoz, hogy megszűnjenek a korlátozások, vagy várok másokra, hogy nekem jobb legyen, egyébként meg szarok mindenkire?!”

Édes Istenem, ez volt bennem! S ezt a belső érzésem, a lélekmagom mutatta meg, mennyivel jobb nem másra várni, nem megúszni, elmenekülni, hanem odatenni magam, hogy én is itt vagyok, én mit tehetek hozzá, ahhoz, hogy nekünk jobb legyen, Mindannyiunknak!?

Tudjátok, amikor a lelkem tükrébe nézek, érzem, hogy ott a magyarságom, ott a Szent Korona, ott a Magyar Szellemiség és mi mindent adtak ők!

És én??? Másokra várok, hogy nekem jobb legyen, egyébként meg szarok mindenkire!? Ez nem Magyar, NEM ez a Magyar! A magyar ember nem ilyen. Felismerem, hogy ez nem én vagyok! Mert biztosan tudom, érzem és hiszem: MAGYAR VAGYOK. NAGYOK, VÁRJATOK! Várjatok! Én is a Magyarságomhoz felnövök, JÖVÖK...

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>