A koronavírus megjelenése napról napra egyre nagyobb félelmet keltett bennem, amit a média, a közösségi oldalak még jobban felerősítettek. Lelkembe költözött a szorongás, a halálfélelem. Többször is hálás vagyok, hogy megismerkedhettem a Teremtő Önismeret módszerével, így van egy „eszköz” a kezemben, amivel vissza tudok jutni az egyensúly, a teljesség állapotába, ami ezeken a napokon különösen nagy áldás számomra.
Mélytudaton gyerekkori emlék nyílt meg bennem, ahol a halállal kellett szembe néznem. Engedtem a kiáramló energiákat a magentába, de nem jött az isteni energia, nem cserélődött ki bennem az érzés, csupán enyhült a félelmem.
Elérkeztem arra a pontra, hogy ki tudtam mondani: „elég volt, nem akarom a félelem érzését tovább cipelni magamban!” Elkezdtem egyre jobban hagyatkozni, átadtam magamat Felsőbb Énemnek. Először nehézzé vált a jobb oldalam, elnehezedett és lehúzott a mélybe. Édesapa energiáit éreztem meg: a felelősség nem vállalása, kicsapongás, megcsalás, szégyenérzés, kishitűség és az ehhez kapcsolódó érzéseket. Ahogyan az alkímia oldotta a blokkokat, annak arányában a jobb oldalam kiegyenesedett, elkezdtem érezni magamban az erőt, a szeretetet, a kiegyensúlyozottságot. Majd a bal oldalam és a bal mellem kezdett fájni, amelyik hat évvel ezelőtt begyulladt egyik napról a másikra. Megéreztem lelkemben édesanyám érzéseit: csalódás, elhagyatottság, egyedüllét, hiábavalóság, miértek, harag, düh, nem tud megbocsájtani, nem tudja feldolgozni a vele történteket.
Az alkímia segítségével az energiák folyamatosan alakultak át bennem, a testem jobb és bal oldala egyensúlyba került. A női és férfi energiák elkezdtek összefonódni a gyökércsakrától felfelé a koronacsakráig, mintha táncot jártak volna, jobbra-balra, majd előre-hátra. S amikor az energiák kiegyenlítődtek, megláttam magam előtt apát, akinek a lélekmagjából egyenesen az én lélekmagomba áradt a tiszta energiája, majd anyáét, aki szintén áramoltatta felém igaz szeretetét.
Egész lényemet áthatotta a valós érzelem, a szerelem és a belső öröm. Csodálatos érzés kavargott bennem. Nem tudtam mi az a szentháromság, de most megéreztem, mert átéltem. Mindent el fogok követni, hogy visszajussak ehhez a belső békéhez, a kiegyensúlyozottság állapotához. Ilyenkor a szerelem és az öröm él a lelkemben, ezáltal Önmagam vagyok. Köszönet és hála érzése jött bennem, hogy ezt megélhettem!
Továbbá a Teremtő Önismeret rávilágított arra, hogy amíg anya és apa bennem nincsenek feloldva, a régi blokkok alkímiázva, addig a halálfélelmet nem tudom átírni magamban, mert nem jön az örök létezés érzése. Felsőbb Énem türelemre int és alázatra. Eljön mindennek a maga ideje a fejlődésemben.
Köszönöm Enikő a módszert, amire megtanítottál! Így egyre közelebb kerülök valódi önmagamhoz.
