Egyik kedves Barátom a napokban őszintén elmondta, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával beakadt egy mondatomba. Nagyon jó hangulatú, viccelődéssel teli délutánt töltöttünk együtt, ami alatt nem tűnt fel, hogy megbántottam volna bármivel. Szerencsére a Barátom is régóta foglalkozik önismerettel és elmondta, mit élt meg akkor, majd utána mélytudatban elővéve, milyen nagy felismerésekhez jutott ezzel a megjegyzésemmel.
Természetesen én is szerettem volna rálátni a vakfoltomra, a történtek valóságára, ezért a Teremtő Önismeret módszerével felemeltem a rezgésszintemet.
Abban a pillanatban megnyílt a lelkemben a Barátommal folytatott viccelődés, beszélgetés és az az érzés, amiből mondtam Neki a megjegyzésemet. Ezen a rezgésszinten, tudatosságon máris megéreztem, hogy lenézés, ítélkezés és gőg volt bennem Felé, ami igen meglepett. Hagytam magamban egyre jobban átélni ezt az érzést.
Már nemcsak ezt a helyzetet vetítette be a lelkem, hanem megannyi élethelyzetet. Ezzel az érzéssel párosult egy nagyon mély fájdalom, ami egy gyerekkori élményt nyitott meg, amikor láttam az Édesanyámat, ahogy másokat kritizál és lenéz. Nagyon rossz érzés volt, de akkor arra gondoltam, lehet, én látom rosszul az embereket, a fényüket és Anyukám kezeli jól a helyzetet. Idővel átvettem a viselkedését és ezzel elkezdtem éltetni magamban a gőgöt és a lenézést.
Majd megjelent Apukám is, aki egy nagy fal mögött állt. A fal másik oldalán Anyukám volt és nem nézett Apukám szemébe. Átéltem Anyukám félelmét és azt, hogy inkább menekül a jól megszokott gőg világába, minthogy Apukámra nézne. Megéreztem, hogy én is ezt teszem. Feltettem a kérdést magamnak, hogy miért félek ránézni Apura.
Ekkor jött a felismerés, hogy Apukám a fényemet tükrözi: a tisztességet, őszinteséget, egyenességet, míg én a fényem elől menekülök a gőgömmel! Ezt használom eszközként a saját valóságom megélése helyett.
Amint ezt felismertem, kitisztult Anyukám és Apukám közötti energia-játszma, ami a saját árnyék-én tulajdonságaimat is kioldotta. A lélek alkímiája átalakította új teremtő erőre, szeretet és hála érzésére. Ebben a fényminőségben voltunk hárman egyszerre együtt: Anyukám, Apukám és én. Nagyon jó érzés volt, egyszerre volt bennem a megkönnyebbülés, a szeretet és a hála mindenki és minden iránt.
Másnap, amikor beszéltem Apukámmal, éreztem, hogy megszűnt minden elakadásom Felé, csak a szeretet érzése van bennem.
Megköszöntem a Barátomnak is az őszinteségét és elmondtam, milyen felismerésekhez jutottam azáltal, hogy felhívta a figyelmemet a számomra ismeretlen tulajdonságomra. Nagyon köszönöm!