Barátnőm

Barátnőm

A minap óriási csalódás ért a barátnőm viselkedése miatt. A sokéves barátságunk ideje alatt azt hittem, őszinte velem. Egy harmadik személy mesélt egy élethelyzetet, amiből rájöttem, hogy a barátnőm évek óta átvág. Még mielőtt jól betúráztam volna magam a felháborodásommal, leültem, rezgésszintet emeltem, ősvalóm megnyílásával kértem Felsőbb Énem, mutassa meg, miért történt ez velem.

Nem kellett sokáig várnom, egyből jött az érzés és a szó: a butaságom. A butaság, hogyan, miért? Igen, a butaság egy olyan menekülési kényszer, amikor lustán és felelőtlenül hagyom, hogy mások gondolkodjanak helyettem, nem kell döntést hoznom, figyelemmel kísérnem a történéseket, addig sem kell fókuszálnom, valamit megtanulnom, nem kell ébernek lennem. Addig, amíg csak kisebb dolgokról van szó, még rendben, de amikor a saját életem alakulását mások döntik el helyettem, már nagy a tét. Végignéztem pár élethelyzetet, amit a mélytudat nyitott, hogy lássam a múltban a butaságom-lustaságom folytán mik történtek velem. Be kellett látnom, hogy butaságom mögött a felnőni nem akarás, a felelősség fel nem vállalás húzódik meg. Menekülök, betartok, hazudok, hogy buta vagyok, ezt sem, azt sem tudok, csak hagyjanak békén, hagyjanak még gyerek lenni, nem akarok semmiért felelősséget vállalni! Félek, ha rosszul döntök, mi lesz?!
Tovább és tovább pörgött a film, élethelyzetek, amiket meg lehetett volna éber tudattal, felnőttként, saját életem iránti felelősségérzettel oldani. Hú, mekkora különbség! De mi van még a hátterében, még mélyebbre vágytam látni, érezni, honnan gyökerezik ez az egész. Önmagam valóságának megismerése! Ez az igazság, ez az, ami elől elzárom magam. A butaság csak a felszín, de a mély gyökerek idevezetnek. Az erő, amivel élhetném az életem, ezért zárva, mert önmagam nem ismerem. Mivel nem tudom, hogy ki vagyok valójában, nem ismerem a bennem lévő teremtő erőt sem, a félelem lezárja. Felismertem, azért történt most ez az élethelyzet a barátnőmmel, mert elérkeztem arra a készségi szintre, hogy felnőjek. Felsőbb Énem a butaságommal jelezte, hogy itt az idő, ismerjem fel e jelben az üzenetet és kezdjem el komolyan venni az önismeretet. Lépjem át a megszégyenüléstől való félelmemet és szembesüljek árnyék-én tulajdonságaimmal, hogy alkímiázzam őket, mert ez vezet belső fényem, valós lényem megismerése felé.

A Teremtő Önismeret technikáit alkalmazva oldottam az árnyékaimat, lelkemben a sok felismerés örömével és a kioldás békéjével, valamint barátnőm felé a hála érzésével vagyok most éberen a jelenemben. Köszönöm!

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat