Beavatás a szer-elem állapotán

Beavatás a szer-elem állapotán

Enikő, kezd megértéssé alakulni a bennem lezajló érzelmi állapotok folyamata. Emlékszem, amikor elmesélted nekünk az egyik TAN-folyamon az Amerikában kapott beavatásodat, ahol a tengerparton ülve a víz csillogásába belemerülve megkaptad, hogy az orgazmus az maga a teremtés, az élet gyönyörének az állapota.

Mélytudaton éltem át annak állapotát, ami az isteni erő, szeretet, szentség, elfogadás, oltalom. Ezen állapot mentén megnyílt bennem a szadista énem, és átalakult a fény rezgésén a szentség állapotára. Majd az anyaméhből a düh, harag, kétségbeesés, szorongás lenyomatai alakultak át.

Áramlás volt a testemben és dobbant egyet erősen a szívem. Egy organikus fény nyílt meg érzésben, mely átbizsergette, átmelegítette a testemet, mint egy érhálózatot. Nyílt a szívemben a szerelem gyönyöre, és egy fókusszal a gyökércsakrámban összpontosult az organikus pontba. Itt két galambot láttam szimbólumként, mely a női, férfi szentség érzésén összeolvadt. Innen szép lassan, mint a pezsgős pohárban a buborékok (ez a szimbólum az elvonuláson nyílt a beavatásnál), áramolt felfelé a csakráimba, és mosta át azokat a gyönyör érzésével. A torokcsakrámhoz érve szellemi síkon hangok hagyták el a torkomat, majd az energia a fejem tetején át elhagyta a testemet.

Ilyen mélyen most éltem át először a Szer-elem állapotát! Köszönöm!

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat