Amikor hazajöttem, a két nap pihenést követően kétségbeestem, hogyan tovább?! Megkaptam a beavatást, de akkor most mit kell tennem?
Teljes kétségbeesésem előtt, megnyitottam magam és feltettem a kérdést Felsőbb Énemnek. A válasz ennyi volt: „Állj meg és nézd, honnan, hova jutottál!?” Átitatott egy nagyon jó érzés, de valahogy mégis leesett a rezgésem szintje és az egóm adott választ: eddig rohantam, most akkor tuti az a megoldás, hogy nem kell csinálnom semmit. Lelkem azonnal jelzett, teljesen befeszültem. Éreztem, itt valami nem stimmel, hiszen olyan nincs, hogy ne csináljak semmit, az nekem teljesen életidegen.
Ismét felemeltem a rezgésszintemet és körbejártam a mondatot, lebontottam érzésekre. Először az jött, hogy értékeljem magam. Ha értékelem magam, akkor odafigyelek a hétköznapokban arra, hogy töltődjek fel, csináljak a munkán kívül olyan dolgokat, amik más módon töltenek, más fajta örömöt okoznak. Vegyek ki egy napot, amikor összegzek és összefésülöm a bennem lévő kérdéseket, feladatokat és időt adok magamnak ezek feldolgozására. Hogy ezt sportolás közben, vagy meditációval, vagy festéssel, vagy hogy mivel teszem, az mindegy.
Valójában arra a készségre fogok eljutni, hogy megnyílik a valós öröm állapota bennem. Így fognak bevonzódni az örömmel teli helyzetek, az új dolgok.
A másik, ami nagyon más, mint ami eddig volt, hogy sokkal nagyobb erővel és tudatossággal vállalom fel magamat és az érzéseimet. Egy-egy szituációban megállok és tudatosan megnyitom az érzéseket magamban, sőt van, hogy előre megérzem, mibe kell beleállnom és mit kell megoldanom az adott helyzetben.
A rengeteg napi élethelyzet közül egyet emelnék ki, ami nagyon szép volt számomra.
16 éve ismerjük egymást volt Párommal, Aki ez idő alatt még soha nem kért bocsánatot tőlem, bármennyire világossá vált egy-egy élethelyzetben, hogy helytelenül cselekedett, viselkedett velem, vagy tudatosan megbántott, érzelmileg fojtogatott engem. Most is volt egy élethelyzet, amikor segítséget kért tőlem, majd, amikor visszajeleztem, hogy megoldottam, rossz hangulatának mogorvaságával durván megbántott. Régen egész biztos, hogy megsértődtem volna. Most empatikusan átéltem, amit Ő érzett, amit megélt a durvasággal, megéreztem, hogy magára haragszik, a saját tehetetlensége feszíti, az beszél belőle. Nem velem volt a baja, hanem saját magával, ezt vetítette rám. És csodák csodája, a következő nap, életünkben először mondta, hogy köszöni az ügyintézést és bocsánatot kért a viselkedéséért. 16 éve ismerjük egymást és soha nem kért bocsánatot.
Döbbentem ismertem fel az energiatörvény működését, amit már annyiszor hallottam, de a fizikai síkon nem tudatosítottam: mivel most nem haragudtam meg Rá a viselkedéséért, „hajlandó voltam” megérezni, mit érez Ő, miből viselkedik úgy, ahogy és bár meghúztam a tiszteletem határait, de szó nélkül, szeretettel elintéztem a dolgokat, tudott bocsánatot kérni tőlem. Tényleg csak a szeretet létezik!
Ez egy történés a sok közül, de mindennap 2-3 ilyen történik. Utána megállok, tudatosítom, beemelem, mi a valóságuk a velem való történéseknek.
Szóval nagyon mozognak az energiák, a lényeg, hogy jó így élni. Az a jó, hogy már kezdem látni/érezni, mi, miért történik, ok-okozatok, mi folyik valójában körülöttem, hogyan veszek én részt a velem való történésekben, miért történik minden általam. Megszűnt az a fajta tehetetlen érzésem, hogy nem tudok hatni az életemre.
A négy elem beavatása után pedig még erőteljesebben behasítanak a történések a tudatomba, tudatosítom őket.
Tényleg nagyon hálás vagyok Neked, főleg a végtelen türelmed miatt... Remélem átmegy néha Hozzád az érzés, mert sokat gondolok Rád hálával.
Végtelen szeretettel
