Ébredés

Ébredés

Az egyik barátnőmtől hallottam Enikőről, Aki rákos lett, és a szemem láttára gyógyult meg, Enikő segítségével. Nem ment egyik napról a másikra, sok meditáció, önmunka (Enikő módszerével) előzte meg, de sikerült! Ez a tény nekem olyan hitelessé tette Enikőt, éreztem, ez a nő nagyon tud valamit! Ezért bátran mertem hozzá fordulni, amikor válságba került a házasságom… Először meg kellett tanulnom megnyitni magamban a feltétel nélküli szeretetet, elvárások nélkül szeretni, eszméletlenül nehéz volt. Azt is elfogadni, hogy az én szeretetem zsaroló, birtokló! Hát nekem még senki nem mondott ilyet.

Ahogy elindultam a spirituális utamon, elkezdtem változni, és ezzel párhuzamban a házasságom is magasba ívelt, mint az elején. Sajnos csak pár hónapig tartott a boldogság, de még mindent megpróbáltam, hogy megmentsem a házasságunkat.

Bár már lelkem a mindentudásán megmutatta, hogy a házasságomnak vége, meg sem akartam látni, hallani! De előbb-utóbb be kellett látnom, kevés vagyok én ehhez, ha a férjem nem tesz semmit érte, hiába imádtam 17 évig. Rávetítettem a magam szerelmét, vak voltam, úgy láttam, hogy az a szerelem érzés belőle jön felém. Ő folyamatosan mondta, hiába válok el, nélküle nem fogok megélni, nem kellek senkinek stb. Viszont annak a pár hónapnak köszönhetem, hogy helyre hoztam az évtizedes játszmáimat mellette, a karmám nagy részét ki tudtam oldani és úgy tudtam Tőle elválni, ahogyan sosem képzeltem volna.

Ahogy jártam Enikőhöz, az elején még az Ő erejében, meglátásában hittem, a tanításaiban, viszont később, ahogy egyre jobban nyílt a hitem, elkezdtem érezni az erőt magamban. Rengeteget alkímiáztuk a kishitűségemet, vakfoltjaimat, önámításomat stb. Neki köszönhettem, hogy ép ésszel kibírtam a válást, volt merszem felállni, hittem hogy minden megoldódik…

Eladtuk a lakást, az autót, hazaköltöztem a szüleimhez a 12 éves lányommal. Az Enikővel való meditációkkal nagyon rövid időn belül behívtam életembe a nekem való lakást, amihez a szüleim is segítettek, egy öreg kisautót, és az állásomban is véglegesítettek 8 órában.

A szerelemre másfél évet várnom kellett, mert nagyon nehezen engedtem el a volt férjem iránti rajongásom, ragaszkodásom érzéseit. De 40 évesen végre elindult az életem, és a mai nap, így 50 évesen már hálás vagyok ezért a sok megpróbáltatásért, mert általa váltam azzá, aki most vagyok és lehetek.

A Teremtő Önismeret bennem él, éltet, mondhatnám életet mentett…

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat