Életemnek azon évébe léptem, amennyi idősen édesanyám meghalt. Az év elejétől éreztem a „hatását”: féltem, hogy én is meghalok; és a balesetek (lovas- és autós) sorozatát vonzottam be, e félelmemből adódóan.
Oldottam mélytudaton a Teremtő Önismeret módszerével: Egyik alkalommal megérkezett lelkembe Édesanyám üzenete, miszerint elmondta, azzal, hogy ő már átment a rákos megbetegedésen, ő megélte helyettem is, nekem feltétlen nem szükséges átmennem ezen a betegségen, vagy akár belehalnom. Szabad a döntésem. Felsőbb Énem megmutatta az Édesanyám szenvedését, átéltem mindazon fájdalmakat és érzéseket, amelyeket ő is átélt a betegsége alatt, s amitől a legjobban féltem, hiszen láttam mennyi szenvedéssel járt. Szembenéznem a fájdalommal, szenvedéssel, s tudatosítottam, hogy nekem már nem kell így végeznem. Szerencsémre a Teremtő Önismeret módszerével „elég volt” csak mélytudaton átélni és nem megélni a fizikai síkon.
Az oldás után pontosan FÉL évre - (FÉL-tem ebben a „szörnyű” évben) újból beleragadtam egy általános, állandó „feszültségbe”. Rájöttem, hogy Anyu ilyen érzéssel élte le az egész életét, úgy érezte, nincs kiútja, nem találta a megoldásokat és egyre jobban felőrölte magát. Ahogy ezt felismertem, máris elővettem a Teremtő Önismeretet, megemeltem a rezgésszintem és a magentában a démonjaimmal küzdöttem. Egyre mélyebbre kellett mennem, a démonjaim mind nagyobb sötétségbe rántottak le. Az út végén, a „kút” legmélyén már sehova nem láttam, csak a feketeség, a nyák font be, majd egyszer csak megnyíltak a borzalmak és az élni nem akarás őrülete, érzése. Felismertem, hogy a saját démonjaim Anyu démonjaival egyeznek. Ettől a kínzó, förtelmes érzéstől akkor könnyebbült meg a lelkem, amikor a magentában kiélhettem az őrületem elfojtásait, gyilkoltam az egóm önpusztító erejével az árnyék-én tulajdonságaim.
Megkaptam lelkemben az üzenetet, miszerint nem kell meghalnom, elhagynom a testem, ezt csak az egóm kreáltatta velem, hogy félelemben tarthasson. Az eredendő fényem, amit az Anyutól hoztam a génkódján, megnyílt. Ez megnyugvással töltött el, s mindent feloldott bennem. Óriási hálát éreztem a Felsőbb Énem iránt, a Teremtő iránt, Édesanyám iránt, hogy végre le tudtam tenni a több évtizedes elfojtásaim fájdalmait.
Szimbolikusan kaptam egy könyvet – Édesanyám életének könyvét, melyre egy szó volt írva vércseppel: VÉGE. Vége a szenvedésnek, Ő elvitte előlem szenvedésével az én szenvedésem, én már szabadon élhetem a fényem, ebben az életben, itt ebben a testben.
Köszönöm szépen a Teremtő Önismeretnek a felismeréseket, s azt, hogy további minőségi életre van reményem, esélyem, lehetőségem!