Mindezek után egy élethelyzettel folytatódott Apukám és így a magam megismerésének útja: elvittem a Barátaimat egy számomra nagyon kedves helyre, azonban az általam túlságosan megtervezett kirándulásunk nem úgy alakult, ahogyan én azt elképzeltem, ami nagy szégyenérzetet okozott. Ezzel az érzéssel a lelkemben ismét a Teremtő Önismerethez fordultam, mélytudatszinten megnéztem, mit tükröz, mi van még elrejtve bennem.
Ami rögtön megnyílt, az az volt, hogy mennyire jót akartam a Barátaimnak és végül megszégyenültem. Ezen érzés szálán nyílt meg egy gyerekkori traumám, amikor éjszakánként bepisiltem és Apukám megvert érte. Ahogy a félelmet megváltó energiába, a magentába engedtem a fájdalmamat és kidühöngtem magam, ráláttam a Barátaimmal átélt és a gyerekkorom élethelyzetének párhuzamára, a jót akarásra és a megszégyenülésre. Apukám jót akart nekem a veréssel, szerette volna, ha megoldódna az éjszakai bepisilés és a verést gondolta jó eszköznek a helyzet megoldására. Ez nekem akkor hatalmas megszégyenülést okozott. Ismét sikerült Apukám viselkedését megértenem és azt, hogyan működtetem ugyanazokat az árnyék-én tulajdonságokat magamban. Sikerült a magentában alkímiázni és fénnyé alakítani a régmúlt mintákat.
A fényt magamba fogadtam és ezzel az érzéssel néztem megint rá a gyerekkorom traumájára, de még megakadt valami bennem. Egy furcsa érzés jött, ami nagyon feszítő volt. Láttam, ahogy Apu a verést tovább folytatja, nem csak „tanító” jellege van. Ekkor vetült be rengeteg olyan közös játékunk, ahol Apu túlhúzta a helyzetet és sírás lett a vége. Ekkor megnyílt mélytudaton, hogy ezek a „túlhúzások” nem másból erednek, mint Apu irigységéből. Irigy volt ránk, mert nekünk jobb gyermekkorunk volt, mint Neki. Amit viszont nyújtott nekünk, nem értékeltük.
Ahogy megéreztem Apuban az irigységet, megnyílt, hogyan működik bennem ez az árnyék-én tulajdonság. Mivel sok fájdalmas élethelyzeten mentem keresztül gyerekként, ezért irigyeltem azokat, akiknek jobb sorsuk volt nálam, látszólag jobban szerették őket a szüleik, kevesebb szenvedésen kellett keresztülmenniük, könnyebb volt az életük. „Nekem ez miért nem jár?” – tettem fel sokszor magamban a kérdést, őrlődtem és utáltam magam, mert azt éreztem, biztos bennem van a hiba.
Arra kellett rájönnöm, hogy az irigység egy alap árnyék-én tulajdonságom, amit utálok és ítélek. Egyet tudtam biztosan, mint minden árnyék-én tulajdonságom, ez is szolgálta a túlélésemet. Feltettem Felsőbb Énemnek a kérdést: mit szolgált bennem az irigység? Ekkor láttam rá, hogy a maximalizmusomat, a túlzott munkavállalásomat szolgálta, amivel egyről a kettőre léptem az életemben. Eredményeket értem el és elismeréseket kaptam a felszín világában. Ezzel értem el, hogy én is érek annyit, mint mások. Ahogy ezt megértettem, megszűnt bennem az utálat az irigy árnyékszemélyiségemmel szemben és az adott készségi szintemnek megfelelően szeretettel átöleltem és átalakítottam fénnyé.
Nehéz volt felszínre hozni ezt az árnyék-én tulajdonságot, próbálom rajtakapni magamat a hétköznapokban. Minden este úgy fekszem le, hogy végigpásztázom a napomat és megnézem, volt-e bennem irigység, megbújt-e a „miért nem jár nekem?” kérdés. Így lépésről lépésre tudatosabb leszek önmagammal.
A 2023. évnek a végére teljesen tudatosult bennem, hogy az önismeret nem egy meditáció, vagy árnyék-én tulajdonságok alkímiázása. Ez is a folyamat része, de az önismeret számomra egy-egy túlélőprogram működésének tudatosítása és a hétköznapokban való felismerése. Ha sikerül felismernem, akkor az adott pillanatban van lehetőségem „lemondani” az ego túlélőprogramjáról és az adott készségem szerint döntéseket hozni.
Amit még sikerült megértenem és megéreznem, az a másik útjának és annak eszközvilágának a tiszteletben tartása. Sokszor sajnáltam Apukámat is, mert egy életerős ember volt, aki most egy demens otthonban él. Most jutottam el oda, hogy tiszteljem az életútját és ezzel együtt azt az eszközrendszert, amin keresztül fejlődik. Amikor érzem magamban a sajnálatot, akkor gyorsan emlékeztetem magamat arra, hogy ez a hit hiánya. Ezt tudatosítva magamban, egy lélegzetvétellel kapcsolódok vissza az ősvalómba és nyílik meg bennem a hit, az elfogadás és a szeretet állapota. Ezt nem csak Apu irányában sikerült átélnem, hanem a családtagjaim és a környezetem felé is. A kulcs: a hit és a másik tisztelete.
Nagyon köszönöm a fáradhatatlan úttörést Enikő!