Enikőnél meditáció során egy bolygóra „utaztunk”. Mindenki a saját maga által érzett bolygójára, nekem ez a Plútó volt. A bolygóval kapcsolatban a következő jellemzők jöttek bennem a felszínre: erős, kemény, megközelíthetetlen, határozott, merev.
A következő kérdés az volt, melyik szervünk jelez, ha a bolygó általi tulajdonságokat működésbe hozzuk? Nekem a gyomrom jelzett, mint érzés, ami mindig, minden esetben jelezni szokott. A Plútó, mint a bolygó energiájának a rám gyakorolt hatása összegezve: bezárom magam, megkeményedek a felszínen, pedig legbelül az energia puha, lágy, finom, a feltétel nélküli szeretet.
Megkérdeztem magamtól: miért nincs bennem kegyelem, miért vagyok kegyetlen magammal és másokkal szemben?
A meditáció után a mindennapi életemben elkezdtem magamat tudatosan figyelni. Nagyon gyorsan észrevettem, sokat ítélkezem mások felett. A pont az „i-re”, hogy a gyomrom azonnal bekapcsolt, jelzett, sokszor savam lett, fájt.
Feltettem a kérdést Felsőbb Énemnek: miért ítélkezem mások felett? Egyből jött az érzéssel a válasz: azért, mert saját magammal sem vagyok rendben, nem tudom magamat feltétel nélkül szeretni, így hogyan tudnék másokat elfogadni feltétel nélkül?
Három nappal később megnyílt, hogy szerethetőségem hitének elvesztése miből ered.
Édesapám, amikor én megszülettem, egy teljes napig be sem jött a kórházba, mert nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy lánya született és nem fia. Hát innen indult el bennem a keménység, bezárkózottság és kegyetlenség! Ez a felismerés, nekem maga volt a csoda!
Elővettem egy régebbi magzati meditációt és egy héten belül kétszer megcsináltam. A meditáció során felülírjuk a fogantatás pillanatától a 9 hónapot édesanyánk hasában. Azon a rezgésszinten, a valóság állapotában éreztem, tiszta szívemből úgy szeretem őt, ahogy van, meg tudtam bocsájtani az akkori viselkedését. A meditáció alatt és után folyamatosan küldtem a feltétel nélküli szeretet szimbólumát, mint energiát, az arany szinuszgörbét édesapám felé. A meditáció után megkönnyebbülve sírtam.
Ezek után napról napra egyre jobb lett édesapámmal a kapcsolatom. Régen ritkán beszéltünk, akkor is csak felszínesen. Most viszont, többször beszéltem vele úgy igazán mélyen. Ő nyílt meg nekem és csak mesélt és mesélt mindenről, a legbensőbb érzéseiről, a gyerekkoráról, a mélyebb titkairól is. Az egyik ilyen beszélgetés során, ő saját magától hozta fel a születésemet, elkezdett erről a témáról és az akkori érzéseiről mesélni. A beszélgetés végén tiszta szívéből bocsánatot kért, hogy akkor és ott nem volt képes bejönni hozzám a kórházba és hogy tulajdonképpen nem tudott örülni a születésemnek. Átöleltem és tiszta szívemből megszeretgettem.
Ha ez nem velem történik, el sem hiszem! Hála, áldás, köszönet a Teremtő Önismeretnek!
Ha ez nem velem történik, el sem hiszem! Hála, áldás, köszönet a Teremtő Önismeretnek!
