Elköltözöm!!!

Nem is tudom, hol kezdjem…
A Teremtő Önismeret oktatásának utolsó szintjén, az elvonuláson nagyon komolyan vettem, amit tükröztetek nekem, hogy el kell költöznöm a Fiammal az Édesanyámtól. Az oktatás alkalmával olyan energia szabadult fel bennem, amit éreztem, fel kell használnom az életem jobbá tételére, ezzel el tudok rugaszkodni, új életet tudok kezdeni. A Sors adta a lehetőséget, azaz, a magam szerethetőségének a hite, az önmagam értékelése valóban megtette a hatását a vonzás törvényén, most lehetőség kínálkozik az elköltözésre.
Maga a költözés gondolata már régóta ott volt bennem, de mint ahogy azt már az oktatáson is elmondtam, saját magam útjába gördítettem olyan akadályokat – kutyák, macskák és olyan anyagi helyzet –, amik miatt nem lehet fenntartani egyedülállóként egy háztartást és egy gyereket is ellátni. Anya sokat segített nekem ebben a helyzetben. Azt hiszem bőven kihasználtam Őt, cserébe viszont hagytam a zsörtölődéseit, még mindig nevelni akart. Persze emiatt sértve éreztem magam. Tudom, a legjobbat akarja és akarta mindig. Tudom, hogy szégyellnivaló, hogy nem tudok őszinte hálát érezni, csak felfogom és TUDOM az erőfeszítéseit, de hála az nincs bennem felé. Remélem képes leszek majd rá. Egyébként durva, hogy én is úgy viselkedek vele, mint Ő az Anyukájával. A Mama nagyon sokat bántotta Anyát gyerekkorában, mindenért kikapott. Mindegy mit tett: jót vagy rosszat, mindenért elverte, kiabált vele. Aztán Anya titokban tett meg dolgokat. Hát mi Anyával szelídített verzióban tesszük mindezt. Engem ugyan nem vert meg minden nap, de minden tettemet kritika illeti a mai napig. Úgyhogy, vagy az utolsó pillanatban mondok el neki valamit vagy nem is mondok semmit. A családomra sajnos alapból jellemző a másik családtag életébe való beleszólás, a kéretlen vélemény.
Most már egyértelművé vált bennem, Anyának nem segítek azzal, ha vele élek egy fedél alatt. Nem vehetem át a sorsát, az életét, nem oldhatok meg helyette semmit. Annyit tudok tenni, ha majd igazán szüksége lesz rám, én ott leszek. Anya támogat a költözéssel kapcsolatban. Azt hiszem nagy teher volt ez neki, hogy mi itt éltünk, csak nem mondta, nem is tudta talán megfogalmazni magában az érzéseit és nem is fogja mondani soha.

Ez a ház ahová költözünk, a nagyszüleim háza volt. Kb. 3 hete szabadult fel, üres lett. Én meg éltem a lehetőséggel és meghoztam a döntésem, hogy odamennék a fiammal. Ez a kicsi ház amolyan menedék most. Gyerekkoromban sok időt töltöttem ott, boldog voltam. Valamelyik reggel a héten vittem oda pár holmit. Álltam csukott szemmel az udvarban és jöttek a jó érzések, amit megkönnyeztem. Azt tudom, ha ott vagyok, nyugodt vagyok.

Remélem tiszta lappal, egy új fejezettel indulunk tovább a Fiammal. Borzasztóan sajnálom, hogy képtelen voltam eddig mindenre, féltem, vacakoltam, nem bíztam magamban és gördítettem az akadályokat.

Köszönök Neked mindent! Köszönöm, hogy nem mondtál le rólam! Köszönöm mindazoknak az embereknek, akik által eljutottam hozzád és kapcsolatba kerülhettem a csoporttársaimmal! Mindig tudtam, hogy minden mindennel összefügg!

Szeretettel,
M.