Másnap Felsőbb Énem kértem, nyissa meg a tegnapi nap témáját, s ha van még valami elrejtve bennem, mutasson rá. Megnyíltak előző életem képei, az SS-orvos múltam beavatásaiból, ahol a kéj mentén kódolták belém az erőszakot, lenézést, megalázást, kínzást, hogy kéjjel élvezzem a szadista hajlamaimat. Felsőbb Énem segítségével a lélek-alkímiája folyamatosan alakította át fénnyé árnyék-én tulajdonságaimat. Közben elkezdtem érezni – mint már annyiszor az életemben – az érzéketlenséget, ürességet, kértem Felsőbb Énemet, bontsa ezeket is le a magentában, aminek elrendeltetett az ideje. Folyamatosan érzékeltem magamban az oldást, egyre könnyebbé és könnyebbé váltam, miközben a hitem erősödött bennem.
A szeretet állapotában megláttam két tulajdonságomat, akik egymást hergelték. Az egyik, mint egy felbujtó üvöltötte: „Csináld, csináld, ne hagyd abba, ömlessz ki magadból mindent, ami megöli a lelkeket!”. A másik meg fogott egy csövet, amiből füstszerű energia áramlott ki, ömlött belőle a lelketlenség, ridegség érzése. „Ő” volt a lelketlenség bennem, aki írmagjában irtotta ki az emberekben az érzéseket. Folyamatosan hergelték egymást, míg a lelketlenség bennem össze nem esett, hiába rugdosta a szadista felbujtó énem, már meg sem mozdult, már nem tudta életre kelteni. Majd a felbujtó énem is feladta a harcot és meghalt bennem. Odamentem hozzájuk és megsimogattam őket a szeretet fényével. Lelki szemeim előtt felsorakoztak az SS-tisztek, láttam ahogy Hitler előtt szalutáltak. A végtelennek tűnő fény fentről lefelé átitatott minket, közben engedtem el a fanatizmusomat és eggyé váltunk a zsidókra aggasztott Dávid-csillag szimbólumával. Sírtam és sírtam… megnyílt lelkemben az egyetemes szeretet végtelen ereje.
Éreztem, ahogy Felsőbb Énem téren és időn átrepít oda, ahol Jézust megkövezték és keresztre feszítették. Ott álltam a tiszta szeretet érzésében a megkövezést végző embercsoport előtt és ontottam feléjük az elfogadó, elengedő, megbocsájtó egyetemes szeretetet. Ezzel egyidőben a szeretet bevonta a fekete mágiát, mit Isten adott, mint eszközt. Mély hála nyílt lelkemben, ahogy ez az „eszköz” feloldódott a fényben, ami a karma kioldásának eszközéül szolgált. Sírtam és sírtam, nyílt bennem az érzés, hogy mekkora utat tettem meg magamban. Megéreztem sorsom felett a felelősségemet. Abbahagytam a meditációt, de tudtam a következő nap folytatnom kell még a szembesülésemet.
