Hol hagytuk abba… decemberben skype-oltunk, sokat beszéltünk, én annál is többet kérdeztem. Utána, ahogy mondtad, megcsináltam a meditációt, ami nagyon jó volt ott és akkor! Örültem, és még a találkozás előtt elterveztem, hogy mostantól csinálom minden nap!
Körülbelül 3 napig tartott. Nagyon nehéz ezt így egyedül itt, negyedmagammal és a sok napi szintű feladattal csinálni. Néha azt gondolom, hogy szinte lehetetlen, bár lehet, csak én vagyok tehetetlen. Amit még észrevettem, hogy nem volt mindig könnyű befelé fordulni, mert az elmém zakatolt a tennivalókon a család és a munka körül.
Ebből következően a hanganyagból nem voltam képes új dolgokat kivenni, ezért monotonná vált. Ennek pedig az is lehetett az előzménye, hogy erősen az anyag felé fordultam, bár ez nem a pénzt jelenti, hanem inkább az élvezeteket.
El nem merültem, viszont érzem, hogy lesüllyedtem. Értem, hogy amit te képviselsz, az egy sokkal magasabb tudatsáv és most alulról felfelé nézve megpróbálom felhúzni magam. Azért teljesen nem vagyok ám elveszve! A mély levegővétellel való tudatszint emelés működik! A legnyilvánvalóbb jelentkezési formája, amikor dolgozok, szelem London utcáit és sokszor azt sem tudom, hogy merre menjek, emelkedett rezgésszinten fel szoktam tenni a kérdést, hogy jobbra, vagy balra, egyenesen, vagy kanyarodjak? A helyes válasz mindig megjön, még akkor is, amikor az ész azt mondja, ne menj arra, ott nem vár rád utas, erre jobban jársz. Aztán mély levegő, megjön a válasz és az egyértelmű energia terel a helyes irányba, ahol sokszor csodával határos módon veszem fel az utast, pl. másodikként megyek egy üres taxi után és épp nálam lép ki az ember és int le. Van olyan is sokszor, amikor már csak egy fuvar kell és megyek utána haza. Most is az történt, egy olyan utcába terelődtem, ahova semmiképp nem mentem volna és egy pár ott várt rám!
A minap megnyitottam mindhárom weboldalad, a teremtoonismeret.hu nagyon lenyűgözött!!! Szép munka, letisztult, jól érthető, világos, szép zenével, ahogy a betöltéssel kezdődik, már onnantól tetszik. Benne a Te videód is szuper, nagyon jók a képek is a beszéded alatt! Az egész honlap nagyon modern, friss, niche – ez jött angolul! Rákerestem, mit jelent pontosan a niche. Ökológiában: Az erőforrások több dimenziója által meghatározott tér, melyen belül a populáció életfunkciói és fennmaradása lehetővé válik. Üzleti életben: kis, jól meghatározott piaci szegmens.
Látom a spiritualisonismeret.hu is megújult. Új képekkel. Szép vagy és ragyogsz! A Spirituális Szösszeneteket azóta is hallgatom! Nagyon szeretem őket, szépen mondod őket nagyon! Az új kedvencem, a 40., a „Hogyan válthatjuk meg egymást hitünkkel?” Most is szól! Nagyon örülök, hogy végre írhattam!!! Most rohanok taxit mosni, főzni, rendbe tenni a lakást, gyors relax, és a gyerekekért futni a suliba.
Sok-sok puszi, szerető ölelés!
