Két nagyon fontos felismerésemet szeretném Veled megosztani.
Édesanyám születésnapján, május 27-én erős érzésem támadt, hogy kedvenc virágát, narancsszínű gerberát vegyek és dobjam a Dunába ott, ahol Ő az utolsó pár évét töltötte. Elmentem ahhoz a kápolnához is, amit úgy szeretett.
Szinte a „semmiből" egy csodálatos dimenziótérbe kerültem. Olyan szerető, gondoskodó energia vett körbe, hogy a könnyeim potyogtak tőle. „Meg is jelent” Édesanyám, azt sugallta, hogy sokkal jobban, bátrabban, több hittel kell az érzéseimre, intuíciómra hallgatnom és aszerint cselekednem, hisz ez Isten adománya, nem hiába van, használnom kell. Ezt már Te is mondtad más szavakkal, de most éltem meg igazán mélyen, ezt az átszellemülést nehéz szavakba önteni, mint ahogy a következő napon történteket is:
Párom arról beszélt hosszasan, milyen rossz dolgok történhetnek Vele más emberek értetlensége miatt, az új tervének megvalósításakor. Próbáltam közben egypontomban maradni, de nem sikerült. Fizikai fájdalmam lett és gyengeség fogott el, miután végighallgattam. Rögtön kértem Felsőbb Énemet, hogy segítsen. Képzeld, csak úgy történtek a dolgok velem. Miután a félelmet megváltó energiába, a magentába távozott minden testi-lelki fájdalmam, megnyílt az Isteni Fény, a Forrás, a Kapcsolat, nem tudom hogy nevezzem. Ami mindig is itt volt és van bennem és mindenkiben. Felsőbb Énem egyfajta fényoszlopként, folyosóként mutatta ezt. Teljesen átégett rajtam. Ez Isten Kegyelme, Szeretete, Hite, ami bennünk ÉL. Ez nyílt meg bennem és a felismerés, hogy az én magam felé való hitetlenségemet tükrözte a Párom. Most HITTÉ vált, az Egység állapotává.
Ez az, amikor arról beszélünk, hogy a kétség stb. illúzió. Az örök Lét, ami bennünk él, a létező valóságunk.
Még mindig itt van bennem egy határtalan nyugalom és béke.
Olyan hálás vagyok Mindenkinek, legfőképp Neked, az erődért, a hitedért, a szeretetedért és a kitartásodért felénk, értünk, nekünk.
Legyen áldott minden lépted, szavad, tetted, drága Eni!