Az én történetem ott kezdődött, hogy megszűnt a munkahelyem. Évek óta nem a szakmámban dolgoztam, már rég kiestem belőle, nagyon nem szerettem. Mivel semmilyen munkalehetőség nem jött össze, gondoltam ez nem véletlen! Akkor váltok egy nagyot, és csinálom azt, ami örömet okoz! Igen ám, de mit? Erre képtelen voltam rájönni.
Elmentem Enikőhöz, nézzük meg meditációban, mi az én hivatásom. Legnagyobb meglepetésemre egy 2-3 év körüli kislányt láttam, ahogy egy konyhában áll mellettem és készítem neki a szendvicset… Ebből egyetlen dolgot tudtunk kihámozni, amit én szívesen csinálnék – bébiszitterkedés! A gondolatára is végtelen boldogság töltött el, hiszen ez nekem nem lenne munka! Azzal mentem haza hogy én ezzel fogok pénzt keresni.
Persze a férjem, a családom lehurrogtak: ebből nem fogsz megélni, nem fognak bejelenteni, állandóan új családot kell keresni, stb. Úgy lehúztak, elhittem, hogy ez nem fog sikerülni. Lógó orral kerestem irodai munkát megint, ami persze nem jött össze! 1 év múlva megint elmentem Enikőhöz; és megint mindenhol csak gyerekeket láttam! Egy életem egy halálom, mondtam, én most megpróbálom! Szeretném egy gyermek életében pótolni az anyját, sok szeretetet adni. Pedig most már rosszabb helyzetben voltam, mert a férjemnek is sokkal kevesebb volt a munkája, és a házasságunk is romokban volt. A nagyikám adta a pénzt, amit befizettem a bébiszitterképzőbe, es utána ingyen dolgoztam hetekig a képző napközijében.
Az első gyerek akire vigyáztam, az a kislány volt akit a meditációban láttam, és még a konyha is pontosan ugyanolyan volt! Aztán kiközvetítettek egy olyan családnak, ahol utána 9 évig dolgoztam. Ahol szerettek, tiszteltek, becsültek, és jól megfizettek. Csodálatos időt tölthettem velük és imádhattam a 2 gyereket, akik már azóta iskolába járnak.
A Jóisten azóta is mindig gondoskodik újszülött csecsemőről, akit tiszta szívből szerethetek. És a kis csodáimat napi szinten élem meg… Szóval higgyünk annak a belső hangnak, mert jót akar nekünk!
