Hogyan tanít a gyermekem

Hogyan tanít a gyermekem

35 évesen sikerült az ujjszopástól „megszabadulnom”. Ez egy olyan függőség volt az életemben, ami nagyon megnehezítette a mindennapjaimat. Nem tudtam úgy elaludni, hogy ne szoptam volna az ujjamat, de olykor napközben is előfordult, észre sem vettem, hogy az ujjam a számban volt. Sokszor megpróbáltam leszokni róla, volt hogy erővel, volt hogy kineziológia segítségét kértem, vagy amikor már nagyon zavart a dolog, akkor leültem és meditáltam. Sok oldalról közelítettem meg ezt a problémát, de valahogy nem sikerült eddig a végére járnom ennek az ügynek.

14 hónapos volt a kisfiam, amikor eljutottunk odáig, hogy nem volt hajlandó a kiságyában aludni, csak velem a franciaágyban. Nagyon felületesen aludt egész éjjel, sokszor felébredt, így sem Ő, sem én nem pihentük ki magunkat. Éreztem, a megoldás az, hogy valahogyan visszavarázsolom a kiságyába. Nem akartam erőből, akarással, ezért elővettem a Teremtő Önismeret módszert és felemeltem a rezgésszintem, megnéztem, itt van-e az ideje, hogy gyermekemről leváljak. Ahogy megkaptam az igenlő választ, még aznap a játszótéren egy anyuka elmesélte, ő hogyan szoktatta vissza a gyerkőcét a kiságyába. Úgy gondoltam, megint megnézem mélytudat szinten, és „testre szabom” a kapott ötletet. Amikor elérkezett az este, éreztem, hogy szorongok és teljesen lebénulok. Nem értettem az egészet, hiszen mindent megkaptam Felsőbb Énemtől, már csak a kivitelezés volt hátra. De ez a szorongató érzés nem múlt el másnap sem, így nem is kezdtem neki a kiságyba való szoktatáshoz.

Harmadnap leültem ismét, felemeltem a rezgésszintemet és kértem a Felsőbb Énemet, mutassa meg mi ennek az érzésnek az eredője. Akkor láttam meg, annak idején, amikor én kisbaba voltam, nem az én igényem szerint etetett az Édesanyám, hanem szabályok szerint. Vagyis, napközben három óránként, éjjel pedig ahhoz szoktatott, hogy csak teát adott, tejet nem, pedig nagyon éhes voltam. Eleinte sírtam, de mivel nem vettek fel, ezért erről is leszoktam egy idő után. Ennek az lett a következménye, hogy átaludtam az éjszakákat, de az ujjszopással nyugtattam meg magam és napközben pedig, amikor végre etetés volt, addig ettem, hogy még a fülemen is tej folyt ki. Emelt rezgésszinten ráláttam arra is, hogy Édesanyám azért tette mindezt, mert nem hitt belső megérzésében, csak ezeket a szabályokat hitte el, és ismerte, Ő a lehető legjobbat szerette volna nekem. Ahogy ezt felismertem, a lélek alkímiájával engedtem a szeretet energiát erre az élethelyzetre és úgy oldódott ki belőlem az összes harag és frusztráció. Ezzel átírtam a múltam: két hétig minden este lefekvéskor magam mellett éreztem Édesanyám, mintha szoptatna és egy energiaáramlás indult el közöttünk, így nem kellett szopnom az ujjamat. Majd éreztem az eltávolodásunkat, ahogyan szimbolikusan elvágtuk a köldökzsinóromat végleg. Ezen idő alatt megkaptam azt a szeretetet, ami csak anya és gyermeke között van.

Itt a jelenben pedig kioldódott belőlem a régi hiányérzet, 35 év után végre megszűnt az ujjszopási kényszerem, teljesen más minőségűek lettek az éjszakáim is. Rá kellett jönnöm, gyermekem az alvásproblémájával jelezte, itt az idő, hogy a saját gyermekkoromban elszenvedett blokkom kioldjam és én is végre felnőjek a koromnak megfelelő felnőttségemhez. Természetesen ezzel egy időben sikerült kisfiamat is megtanítani az önálló elalvásra a saját ágyában. Így most Ő is nagyon jól alszik éjszakánként és már átalussza az egész éjszakát. Minden este, amikor az altatódalt énekelem, ugyanazt az energiaáramlást érzem a kisfiam és közöttem, mint amit – átírva a múltamat a blokkoldás után – Édesanyámtól kaptam meg. Nagyon megható.

Nagyon köszönöm Enikő ennek a módszernek a lehetőségét, mert ez egy csodálatos dolog az életemben.

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat