Hogyan vezettek

Egy téma két meditációban

1.
A Teremtő Önismeret második tanfolyama végén beszélgettünk arról, hogy mindenki nézze meg, mikor és miért zárta le a fényét, azaz, szerethetőségét. Forgattam magamban az érzést, de nem jött az indíttatás, hogy megnézzem mélytudatszinten. Ezt követően pár nap leforgása alatt többen jelezték felém, hogy nagyon nyúzottnak nézek ki és mély, sötét karikák ülnek a szemem alatt. Ekkor már többször éreztem magam kimerültnek és a szívemen is időről-időre nyomást észleltem.

Tudtam, ha a testem jelez, akkor valamit túlhúztam és „kötelező” mélytudatban megnéznem honnan ered a tünet, mi lehet az oka.

A Teremtő Önismeret technikájával felemeltem a rezgésszintemet és Felsőbb Énemet megkértem, vezessen. Egyből jött is az első mondat: „Nézz rá a családodra, és nézd meg mit csináltak SZÍV-esen!”
Megjelent Édesapám és Édesanyám családi ága hét generációt felölelve és legnagyobb döbbenetemre azt láttam, hogy szinte alig volt olyan, aki szívesen csinálta volna azt a munkát, amit az élete jelentős részében tett. Mintha a munka csak egy pénzkereseti forrás, egy szükséges muszáj lett volna, ami örömtelenné tette Őket.
Lélekmagomból az egyetemes szeretet három aspektusát, a megbocsátó, elfogadó, elengedő szeretetet ráengedtem a családom összes tagjára, így fel tudtak szabadulni önmaguk „rabsága” alól. Nagyon jó érzés volt, igazi szabadságot éltem meg. De ekkor még nem volt vége a belső utazásomnak.

Ezzel a készséggel visszaléptem Felsőbb Énem által, egészen pici pólyás baba koromba, amikor Anyukám először próbált önkezével véget vetni az életének. Ekkor láttam meg, hogy a fényemet, szerethetőségemet ott zártam le, boldogtalanságban kezdtem élni, a szív-telen életem ott kezdődött. Bár sokszor jött már meditációban ez az esemény, de ebből az aspektusból nem láttam még rá. Ebben az új megvilágításban ismét fel tudtam oldani a múltamban letapadt érzéseket. A Teremtő Önismeret technikáival feloldoztam akkori önmagam lezártságát és felnövesztettem pici gyermeki énemet. A ragyogó fényminőséggel egybeolvadtam, átéltem szerethetőségem, átalakult múltam érzéketlensége, megértővé váltam Anyukám iránt, elfogadtam szeretettel az akkori döntését. Anyukámra is engedtem a lelkem magjából áramló feltétel nélküli szeretetet és megláttam, hogyan alakult volna az életünk, ha mind a ketten szerethetőségünk hitének erejéből, fényminőségünkből éltünk volna: Anyukám a művészi vénáján hozott tehetségét felvállalva SZÍV-esen végezhette volna munkáját. Ehhez tudtunk volna, mi, gyerekei, mellé rendelődni és harmóniában, boldog családként élni.
Ezzel a készséggel jöttem vissza jelen koromba, ráengedve egész múltamra lélekmagomból az új minőségű energiát.

2.
Pár nap múlva felhívták a figyelmemet a bennem működő kegyetlenségre. Zavart, hogy a volt Párom még mindig szeret, pedig már két éve elváltunk egymástól. Feltették nekem a kérdést: miért baj az, hogy még mindig szeret? Saját magadat mennyire szereted?

Ezután éreztem meg a volt Párommal szembeni kegyetlenségem, miért taszítom magamtól és miért akarok mihamarabb szabadulni Tőle, a Vele való találkozások alkalmával. Megláttam a tükröt, az önmagammal szembeni kegyetlenséget is. Mi az, ami miatt még mindig nem tudom elhinni, hogy szerethető vagyok, miért nem szeretem magam.

Ismét felemeltem a rezgésszintem a Teremtő Önismeret technikájával és megkértem a Felsőbb Énem, mutassa meg mi az, ami miatt nem tudom működtetni a szeretetet önmagam és mások felé. Visszaléptetett időben újból Édesanyám öngyilkossági próbálkozásához, most egy új megvilágításban láthattam rá erre az élethelyzetre: önmagamat okoltam amiatt, hogy Anyukám az öngyilkosságot választotta. Magamat hibáztattam, mert azt gondoltam, biztosan én nem voltam eléggé jó Neki. Ekkor megvontam magamtól a szeretetet, hiszen nem vagyok elég jó és nem mentettem meg Őt az öngyilkossághoz vezető érzelmektől sem. Ahogy a szeretet megvonásra került bennem, egyre jobban távolodtam önmagamtól, valóságomtól. Zokogtam és csak azt kértem: „Istenem, segíts!”
Ebben a pillanatban éreztem, hogy egy aranygömbben felemelnek, tiszta, Isteni energiatérbe visznek. Lefektettek és a szívcsakrámat átmosták, új energiával töltötték fel a csakrámat és a szívemet. Minden egyes szívdobbanásommal ez az új energia elkezdett áramolni az ereimben és így jutott el minden sejtemhez. Ez a KEGYELEM energiája volt. Hagytam az áramlást, átadtam magam, hogy minél mélyebben hasson át.
Mikor véget ért ez a beavatás, visszaereszkedtem Anyukámhoz, aki már mosolyogva várt. Átölelve Őt, megköszöntem a sok tapasztalatot, amit általa kaptam. Így tudtam Őt mély szeretetben a létközbe visszaengedni. Nagyon megható volt.

Fizikai tüneteim már az első meditáció után csökkentek, a második után pedig teljesen megszűntek. Átalszom az éjszakákat, vagy ha felébredek is, hamar vissza tudok aludni. Változtak az étkezési szokásaim is. Jól érzem magam a bőrömben.

Találkoztam a volt Párommal is, akivel sikerült egy minőségi beszélgetést folytatnunk. El tudtam mondani minden előjel nélkül, hogy én is szeretem és nagyon hálás vagyok a tizenegy közös évünkért, a rengeteg tapasztalatért, amit mellette átélhettem és általuk fejlődhettem. El tudtam mondani azt is, hogy miért kellett külön úton folytatnunk az életünket, s mindezt úgy, hogy közben egyáltalán nem éreztem befeszülve magam. Éreztem az áramlást egymás között, ahogy befogadta mindazt, amit mondtam.

Évek óta tapasztalom, hogyan hat a Teremtő Önismeret az életem minden szálára, nagyon hálás vagyok, hogy ráléptem valaha az önmegismerés útjára! Köszönöm Neked is, Enikő!