Hosszú utam nehézségei

Hosszú utam nehézségei

Szeretném megosztani Veled és Mindenkivel, Aki rálépett az önmegismerésének útjára, mi mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy ráleljek a Teremtő Önismeretre.

Hosszú évekig gyötört a pánikbetegség, aminek gyógyulására a spirituális utamon kerestem a megoldást.

A betegségem úgy 6-7 éves korom körül kezdődhetett, a szüleim rossz viszonya miatt. Mindig szorongtam, féltem, majd egyszer a polcról levettem egy Imakönyvet. Kikerestem az Imádságot, megtanultam, letérdeltem a szobájukba minden este, amikor senki nem látta, egy rézből készült Jézust ábrázoló kép alá és kértem a segítségét. Már akkor a Hit állapota sokat segített!

Nem kereszteltek meg a szüleim és a Pap sem, mert a hittanóra helyett matematika korrepetálásra jártam. Ettől én megkönnyebbültem, tudtam, nincs arra szükségem, hogy katolikus vallású legyek. Azt éreztem, elég, ha itthon magamtól imádkozom.

Mindig, amiért imádkoztam, megvalósult, ez néha kicsit ijesztő volt gyermekként számomra. A családi feszültségek, a viták, a betegségek miatt persze nem tudatosult bennem, hogy pontosan mi is történik, csak a lelkemben éreztem, hogy csodálatos. Olyan volt, mint a mesékben, ha valamit kívánsz és teljesül. Ilyenkor megnyugodtam egy időre, de utána a szorongásom állandóvá vált, féltem, csak túléltem. Majd jöttek a halálesetek.

17 évesen a pánikbetegség csak erősödött. A tüneteim borzalmasak voltak, nem tudtak egyedül hagyni, nem mertem kimenni az utcára egyedül, gyenge voltam, sovány, a halál érzése sokszor áthatott, úgy éreztem, most meghalok, megbolondulok! Végül szüleim alternatív gyógyászattal próbálkoztak. Sajnos nem segített, majd gyógyszert kaptam, amitől jobb lett, mára a tünetek elmúltak.

Harmincéves korom körül a házasságom romokban, szüleimmel rossz volt a kapcsolatom, sírtam, hisztiztem. Csak a fiam volt, aki megnyugvást adott, ő volt a legfontosabb számomra. Ekkor egy ismerősöm megismertetett a Pránanadival, energiákat kaptunk általa. Nagy változást, nyugalmat és jó kedvet hozott az otthonunkba. Ekkor éreztem meg, szeretnék én is tanulni, meggyógyítani magamat.

Elkezdtem tanfolyamokra járni. Ezoterika, családállítás, buddhisták, ásványok, angyalok…, folyamatosan mentem, kerestem.

Végül a szellemgyógyászat volt, amiben megragadtam, de éreztem, nem vagyok a helyemen. Utólag meg is kaptam, mennyi karmát húztam be a hatalom, az akarom, a spirituális gőg által, amiket a gyógyításkor használtam, észre sem vettem akkor.

Két éve anyák napján verset kerestem édesanyámnak, megnyílt a Teremtő Önismeret weboldala. Ahogy olvastam, megéreztem, ez az, ezt kerestem! Köszönöm Istenem! Azonnal jelentkeztem a tanfolyamra.

Két év alatt óriásit változtam, tanultam. Így változott a családommal való kapcsolatom és az egész életem, betegségeimből folyamatosan gyógyulok ki. Elindultam az utamon! Érzem a Hála érzését, teljesen megnyílt bennem!

Az idei anyák napján már nem az interneten keresek verset édesanyámnak, hanem én írok neki. Megköszönve, hogy világra hozott, amit értem tett, gondoskodott, átvállalt, megadott, s hogy beteljesíthetem amiért jöttem. Hálás vagyok neki mindenért, nincs más bennem csak a szeretet és a hála iránta!

Megyek az úton tovább, hogy beteljesítsem amiért jöttem! Hogy segítsek az embereknek őszinte és tiszta eszközökkel, amit két évvel ezelőttig kerestem és a Teremtő Önismeretben megtaláltam. Hála a Jóistennek és Enikőnek, aki lehozza és átadja Nekünk! 

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat