Kedves Enikő!
Mélységes hálával tartozom Neked, és ezt szeretném most a levelemben megköszönni.
Először egy vidéki nagyvárosban hallottam a neved, amikor sírva kiléptem a mammográfiáról és egy idegen asszony odalépett hozzám a névjegyeddel… Nagyon kétségbe voltam esve, két pici gyerek anyukájaként mellrák áttétekkel, nehéz gyerekkorral, szülők, testvér elvesztése után.
Amikor elmentem Hozzád, dolgoztunk mélytudat szinten, majd biztattál engem és azt mondtad, nem ebben a betegségben fogok meghalni és Te még a csonkolást sem látod: mindennap felidéztem magamban!
Óriási erőt adott még az is, hogy meséltél arról a Hölgyről, akinek a 40 perces oldás alatt eltűnt a csomó a melléből és nem volt mit kioperálni. Eldöntöttem magamban, hogy én is ilyen csoda szeretnék lenni!
Akkor nekem még vissza volt 2 „brutál” erős kemó, műtét és sugárkezelés a nyakban lévő csontáttét miatt… hát ezeket úsztam meg! Úgy néz ki, hogy sikerült. Azt mondta a kórházban dolgozó ismerősöm, hogy évente csak egy ilyen orvosi csoda szokott lenni.
Én a kemóktól sem voltam rosszul, mert nem akartam, hogy a srácok észrevegyék, hogy anya beteg.
A mai napon 5 kemoterápia után olyan eredményt kaptam a PET CT-n, hogy boldogságomban elsőként Neked szeretném megköszönni! Nincs bennem rákos sejt, műtét sem lesz, maximum kiveszik az elhalt szöveteket, de az már semmiség. Rengeteget számított, hogy hittem! És bíztam! Ez a két szó volt, amit sokszor hallottam, amikor nálad jártam.
Beszéltünk arról is, hogy tanítani fogok embereket, Tőled függetlenül más is ezt mondta nekem, hát nem tudom mire gondoltatok, de optimizmusra már tudnám tanítani őket!
Olyan boldog vagyok!
Amikor elváltunk, kérted, hogy jelentkezzek a sorsom alakulásával, ezért írtam ezt a pár sort. (Ezek a spirituális dolgok számomra még mindig egy kicsit félelmetesek, de a legjobb döntés volt, hogy áprilisban megkerestelek!)
