A Női csoport témája kapcsán írtam le az alábbiakat. A vezetett meditáció közben és utána világosodott meg bennem teljesen, hogy a kishitűségem honnan ered.
Apai nagyapám nagyon szegény családban nőtt fel, a háború ideje alatt nehéz volt akkoriban, ráadásul még a gyermekbénulást is elkapta, sánta lett az egyik lábára. A viszontagságos körülmények ellenére elszegődött egy mesterhez 13 évesen és kitanulta egy szakmát. A testi fogyatékosság ellenére rengeteg munkával és szorgalommal piacokon, vásárokban árulta a termékét, később jövedelmező vegyesboltot működtetett, akkoriban amikor még Áfész boltok voltak és nem nagyon engedték a maszekokat érvényesülni. Helyi viszonylatban köztiszteletben álló ember volt. Az első négy ember között volt, aki annak idején tudott vásárolni autót a faluban. Két lánya és egy fia született (az Apám). A két lánynak mindenben segítenie kellett a háznál és a vállalkozásnál. Az Apám késői gyerekként született, a két lány már tini volt. Mondani se kell, hogy el volt kényeztetve mindenki körülugrálta. Mindent megkapott, de nem nagyon tudta becsülni a kapott dolgokat. A Nagyapám mind a 3 gyermekét elindította az életbe. Segített mindegyik gyermekének saját vállalkozásuk beindításában. Az Apámnak egy autószerelő műhelyt indított el, mondván, hogy azzal el tudja tartani a családját. Sajnos, ezt sem tudta megbecsülni és jövedelmeztetni. A haveroknak ingyen javította az autókat, vagy leitták a kocsmában. Sokszor az első útja a munka előtt és után a kocsmába vezetett. Szóval a Papa által beindított vállalkozást egyáltalán nem tudta érett férfiként, felelősségteljes családapaként kezelni, kifolyt a keze közül a pénz. Édesapám zűrös ügyei és a családi vagyon elherdálása miatt, szülei eléggé fekete bárányként néztek rá. Sajnos ez azt is magával hozta, hogy minket is így kezeltek az Öcsémmel, így viszonyultak hozzánk is. Sőt, nemcsak a családban, hanem a faluban se volt nagy dicsőség egy csavargó alkoholista apának a gyereke lenni. Az ember érezte a megkülönböztetést az iskolában is. Szóval gondolom, hogy ott kezdett tudatosulni bennem, hogy nem érek annyit mint más, nekem nincs jogom ahhoz, amihez a többi gyereknek, mert meg vagyok bélyegezve. Kialakult a kishitűség, nem tiszteltem magam. Úgy éreztem, mivel én ilyen családból származom, nem tisztelhetem magam, ilyen sorsom van, így kell élnem, mindent ki kell bírnom, ennyi csak az életem, ezt érdemlem, semmi többet!
Mennyire nem tudtam már gyerekként tisztelni magam, a női minőségemet és az egész lényemet!
Mostanában az életem, nem panaszkodhatom… próbálok minél többet a szeretet és a harmónia érzésében lenni, érzem, hogy olyankor felém is más árad az emberekből. Sajnos még sokszor kizökkenek, főleg a munkahelyen új pozíciót kaptam, feljebb léptem, de ezzel együtt jár a nagyobb felelősség és a több feladat is. Sokszor úgy érzem, hogy ez kell nekem, mert ez éltet, hogy egy újabb feladatot és egy újabb kihívást meg tudok csinálni, sikerélmény, máskor meg úgy érzem, hogy jobb lenne egy nyugodtabb munkahely, mert nagyon sok a stressz, éjszaka arra ébredek, hogy a munkán kattog az agyam.
Otthon a párocskámmal csodálatos harmóniában vagyunk, megértésben, tiszteletben éldegélünk, sokat változott, sok vadhajtást sikerült lenyesni magáról. A gyerekeimmel is jó a viszonyom, főleg a Nagyfiam olyan tisztelettel van felém mostanában, ami meglepő egy kicsit, de hatalmas öröm számomra. A kisebbik Fiammal is sokat javult a viszony.
E.
