Mostanáig azt hittem, hogy a spirituális út, az önismeret gyakorlása mentesít sok bajtól az életben. Nem alibiként járom ezt az utat, de úgy gondoltam, hogy megelőzhetek sok mindent, ha hajlandó vagyok a felismeréseimet tudatossá tenni, azokból tanulni.
Nos, a legnagyobb tanítást pont az önmegismerésem útján járva kaptam, amire „legvadabb álmaimban” sem gondoltam.
Párommal közel négy éve vagyunk együtt. Egymásban Társra leltünk, az életünket együtt tervezzük. A közös baba iránti vágy benne hamarabb felmerült, nekem elsősorban magammal kellett ezt megbeszélnem. Amint magamban helyretettem sok mindent, a terhességi tesztem is pozitív lett. Kisbabánk 2022 októberében megszületett. Születésének körülményeiről szól a történetünk.
A várandósság hónapjait örömben töltöttem, csodálattal néztem, ahogy egy élet születik és növekszik bennem. Persze, félelem is volt bőven, ezek gyökerének a Teremtő Önismerettel igyekeztem utánajárni. Nagyon vártam a természetes szülés élményét, Édesanyám erről mindig is meghatóan, bátorítóan beszélt, alig vártam, hogy átélhessem.
A várandósság hónapjai alatt sokat dolgoztam, végül a 8. hónap közepén teljesen abbahagytam a munkát.
Teltek a várakozás napjai, majd jöttek a megpróbáltatás órái:
- Az utolsó ultrahangon a szonográfus megállapította, hogy a köldökzsinórban az áramlás kissé eltér az elvárttól. Beutaltak a kórházba.
- Aznap délután már bent is feküdtem, azzal a tudattal, hogy nincs baj és néhány napon belül megszületik a kisbabánk. Folyamatos megfigyelés alatt tartottak.
- Következő nap délután az ügyeletes orvos soron kívül a szülőszobára hívott. A leleteim átnézése és az alapos ultrahang vizsgálat után szükségesnek látta még aznap megindítani a szülést.
- Ez meg is történt, azonban a növekvő oxitocin szintre csökkenő szívhanggal reagált a baba. Biztonságunk érdekében a császármetszés mellett döntöttek. Egy világ omlott össze bennem, nem erre készültem, természetes módon szerettem volna világra hozni gyermekünket!
- Másnap reggel a viziten mondta az orvos, hogy éjjel infúzióra kötötték babánkat, mert alacsony vércukorszintet mértek nála, de megjegyezte, ez egy gyakori jelenség, rendbe fog jönni 1-2 napon belül. Így is történt, három nap múlva otthon voltunk egészségesen.
- Ez egy szombati nap volt, délután már otthon gyönyörködtünk kisfiunkban. Ismerkedtünk a helyzettel, egymás után következtek az etetések. Az éjfél körüli etetésnél kisbabánk nehezen ébreszthető volt, azt gondoltam, kicsit többet alszik, mert végre hazaértünk és jól érzi magát. Naiv gondolat volt. Vártunk még, ébredt és sírt, de nem evett és furcsán vette a levegőt.
- A helyzet egyre szorítóbb volt, úgy döntöttünk, bevisszük a kórházba. Végül a sürgősségin látták el. Közben imádkoztam és számos árnyék-én tulajdonságom nyílt meg lélekmagomban, pedig akkor még nem tudtam, mi történik.
- Az orvos elmondta, hogy kisbabánk vércukorszintje vészesen alacsony volt, lényegében életveszélyben volt – ezt a mai napig alig tudom kimondani. Vékonyka csövek lógtak apró karjaiból, csak a pelenka volt rajta és már vitték is az inkubátorba az intenzív osztályra. Nem értettem, hogy kerültünk oda…
- A következő napokat bent töltöttük nála. Néhány napon belül az életveszélyes állapot elmúlt, így átkerült a csecsemőosztályra. Mivel a kórház lehetővé tette, hogy az anyaszobát igénybe vegyem, beköltöztem én is a kórházba, hogy a lehető legközelebb legyek kisfiunkhoz és egész nap mellette tudjak lenni.
- A vércukorszintje nem akart normalizálódni az infúzió mellett, gyógyszeres kezelésre volt szüksége.
Ekkor elhatároztam, hogy megnézem a Teremtő Önismeret módszerrel meditációban a történések eredőit: megnyílt, hogy a várandósság hónapjai alatt egy program futott bennem, nem a lelkem szerint éltem. Biztonságomat kihelyeztem, másokra hallgattam, főként gondolataimat, fanatikus eszméimet és nem az érzéseimet követtem. Amit nem oldottam meg a kilenc hónap alatt, azt a kórházban töltött idő alatt kellett magamban helyre tenni. Megláttam, hogy a munkamániám, mint egy zsilip zárta el babánktól a szeretetet, mint táplálékot. Vele kellett volna foglalkozzak, nem a vendégeimmel. Féltettem a karrieremet. Nem mertem a várakozás boldog érzésébe merülni. Másrészről, nem mertem felvállalni párom előtt, hogy szeretném elengedni a munkát – valójában az 5. hónap környékén kellett volna. DE „Én mindent kibírok, mindenre képes vagyok”, szólt bennem az egóm hangja. Újfent a gőgös és a kishitű részeim bújtak elő.
Ekkor ismertem fel, hogy a várandósság ideje alatt a szorító érzés a gyomromban, ezeket az árnyék-én tulajdonságokat tükrözte. Az éjjelente álmatlanul töltött órák is arra szolgáltak volna, hogy szembesüljek mindazzal, amit kapok jelzésként. Megláttam azt az énemet is, aki kifelé él, aki képmutató, de belül másképp-, vagy épp nem cselekszik. Aki beszélni (prédikálni…) nagyon tud, de mögötte kevés a valós tartalom, aki saját hazugságainak a hálójába keveredik. Ez, bár lehet, hogy apróságnak tűnik, de én már nem engedhetem ezt sem meg. Ott állt az a részem, aki fél érezni, fél az anyaságtól, az elkötelezettségtől, aki csak a felszínen szeret, de egy ponton megállít minden érzelmet. Lám, itt is a felismerés, hol zártam el kisbabámtól a szeretet táplálékát. A lélek alkímiájával dolgoztam, kioldottam a felszínességet, a külvilág vélt vagy valós elvárásait. A jelen készségem szintjén rájöttem, hogy az önismeret semmit nem ér, sőt hazugság azon a módon, ahogyan én eddig éltem, ahogyan szándékból tettem. Az önismeretnek egyetlen célja van: önmaga! Nem menekülésből és félelemből kell szembesüljek, nem azért, hogy semmi bajom ne történjen… Azért „kell” szembesüljek, mert ez az élet, mert tisztázni magamat magam előtt jó, és mert valóban nincsen más, csak az egyetemes, feltétel nélküli szeretet érzése és az abból való cselekvés.
Felismertem a meditációban azt is, hogy a jelen helyzetünk egy áldás, a legnagyobb jó, amit kaphattunk, hiszen az anyaságtól való félelmem a bent eltöltött napok alatt, magabiztossággá alakulhatott. Pár nappal később azt fogalmaztuk meg férjemmel, hogy a kapcsolatunk most mélyült el. Most lettünk őszinték egymáshoz. Meg kellett mutatnunk sebezhetőségünket, felvállalni, hogy félünk szembenézni azzal, milyen törékeny az élet. Bár már házasságot kötöttünk, de hogy lehet, hogy ezt még nem tettük meg?! Eddig is őszinték voltunk egymáshoz, mégis felszínesek maradtunk bizonyos fokig. Azóta, ha visszacsúszunk, erre emlékezünk.
A meditációban megkaptam, hogy kisfiunkat a Teremtő a védelme alá vonta, mi arany-gyémánt rezgéssel mindig vonjuk őt körbe, fektessük bele ebbe az energiába, mint egy puha párnába, így segítsük gyógyulását és ha éjszaka nem vagyunk vele, akkor is érzi jelenlétünket. Ezt egész nap csináltuk. Sikerült elengednem a lelkifurdalásomat, elfogadni, hogy nekem, nekünk erre a tanításra szükségünk volt.
Új élet kezdődött mindannyiunknak. A meditáció után kisbabánk vércukor értékei rohamosan elkezdtek javulni. Egy hét múlva a gyógyszert elhagyhattuk és hazajöhettünk.
Köszönöm Enikő, hogy a Teremtő Önismeret módszerrel ebből a kilátástalan és ijesztő helyzetből utat mutattál nekünk!
