Nagyon, nagyon jó volt a „Miért hajtjuk végre egymást? (szülő a gyermekét, gyermek a szülőjét)” című tegnapi blokkoldás.
Az elején bejött elém egy hófehér vas körhinta-szerűség, ami rózsaszín és fehér rózsával volt befuttatva. Én tiszta fény voltam, egy kézzel kapaszkodtam és lebegtem a hintával együtt. Anyu ott állt és nézte. Hívtam Őt.
Nagyon sok gyermekkori kép nyílt meg, amikből megértettem, miért történtek az események pont úgy.
Évek óta foglalkozom az önismerettel, de most volt, hogy a leszületésem boldogsággal, nyugalommal töltött el! Egybeolvadtam a szüleimmel és ami most sikerült először, hogy aki felnevelt, az az apu volt ott és vele is egybe tudtam olvadni. Amikor vége lett a blokkoldásnak, fájt a fejem, a mellkasom picit nyomott. Kértem a Felsőbb Énem, tegye elém, miért fáj, nyom. Na, akkor tudtam sírni, ahogy anyut és a nevelőapámat látva örömöt éreztem, láttam, ahogy fogják egymás kezét.
Lefeküdtem és jött az egyetemes szeretet három aspektusából két szó: elengedés, megbocsátás, de nem jött a harmadik, mintha kitörölték volna.
Felmentem a weboldaladra és kikerestem: „elfogadás”! Rájöttem, most történt meg először, hogy elfogadtam a fogantatásom. Már nem kell többet arra gondoljak, kitől fogantam!!! Lelkemben is összeállt a kép! Hálásan köszönöm.
