A múltkori csoportos blokkoldás kapcsán annyi tudatosult, hogy időnként, amikor leesik a rezgésszintem, akkor a hitemet kell helyreállítani. Azóta, ha ilyen adódik, mindig tudom, mi a megoldás.
Az egyéni blokkoldásunkkor pedig az derült ki, hogy a nővérem „akadályozott” az utamon.
Tegnap a „Színjáték” című videót végezve átéltem és végre ráláttam, milyen játszma volt a nővéremmel. Mivel ő volt a nagyobb, és a szüleink megtiltották neki, hogy bántson, ezért lelkileg terrorizált engem. Én pedig fizikailag igyekeztem (csíp, rúg, harap módon) visszavágni. A szülők csak ezt látták, ezért engem büntettek. Én ezen „igazságtalanság” miatt bezárkóztam, lefagyasztottam az érzéseimet, mindent magamba fojtottam. A meditációban láttam a kisgyerek önmagamat, amint ül egy kis sámlin és erre az elhatározásra jut az életét illetően.
A félelmet megváltó energiában, a magentában a régtől elfojtott őrület megnyílt és tomboltam, törtem, zúztam. Nagyon jólesett megszabadulni a régi tehertől. Utána a színpadon állókat felszabadultan kinevettem.
Mindig történik valami, ami miatt nagyon hálás vagyok a Felsőbb Énemnek, hogy ilyen csodákat mutat nekem és szenzációs életet tervezett.
És hálás vagyok, hogy kincsekre leltem és lelek a Teremtő Önismeretben.
Ez az április nekem arról szólt, hogy az elmúlt 2 évhez mérten sokkal több emberrel találkoztam. Felismertem, hogy az emberi kapcsolataim minősége teljesen megváltozott. Az eddigi „elbújok, mert nem vagyok értékes, szürke kisegér vagyok” szerep már a múlté. Ez az óriási változás nagyon jó érzéssel tölt el. Az emberek észrevesznek, szívesen beszélgetnek velem, s egy idő után már nekem kell elengednem őket, mert annyira belemerülnek az engem körülvevő energiába.
Köszönöm