Eltelt három hónap, találkoztunk újra,
Tíz lélek gyűlt Egybe, mert gyúlt vágya a Jóra.
Jöttek ismerősök, rokonok, új arcok,
Mesélték sorra eltelt lélek-harcuk.
Körben ülve csendben figyelgettük egymást,
És Enikőt, ki hozta a tanítást.
Gyertya lángja, s az Energia töltötte a szobát
És a gyertyatartó, aminek nem bírtuk a szagát…
Szivárványszínekben rezegtünk egymásra,
Mindenki másképp, de harmonizálva.
Hallgattuk, ki merre lépett, aludt-e, vagy ébredt,
Tükörként mutattunk így egymásnak képet.
Beavatás következett, az est csúcspontja,
Vezette Enikő, a Teremtő rímeit ontva.
Kapcsolt minket Felsőbb Énünk Földhöz, Naphoz sorra,
Még engem is, kinek még makacs az Egója…
Lelki töltés után a gyomrunk is kapott,
Jó étvággyal nyeltük a finom falatot.
Tesztet töltve ismertük meg MAGunk,
Hogy honnan jöttünk, s mi a feladatunk.
Nevettünk egymáson: villamos, kanapé,
Amíg meg nem tudtuk, mit jelent magunké…
Volt zsiráf, kunyhó, szék és farkas,
Mindenki pislogott, ez mit takarhat?
„Achát, nahát!” egyikünk ezt kérte,
A Teremtőnek ilyen jó a humorérzéke?!
A magyar nyelv páratlan, ahogyan mi is,
Önállóan kell élnünk, tegyétek hát Ti is!
Köszönöm e napot, élmény volt Veletek!
Szívből kívánom: Boldogan éljetek!