Mások figyelembevétele

Elmúlt már egy évtizede, hogy járom az önmegismerés rögös útját. Életem nagy eseményeit, sikereit, a Teremtő Önismeret technikáival mint módszerrel teremtettem meg, hiszen ahogy kinyílt bennem a Teremtő erőm, döntéseimet igyekszem az egység állapotából meghozni. A sok alkímia, oldás, megtette a hatását. Mostanra olyan energiaszintre érkeztem, amivel elég erősen hatok a környezetemre, legyen ez fény vagy akár árnyék. Régen jellemző volt rám a sok üres fecsegés, amit egyre többször vált fel ma már az elcsendesedés vagy éppen a bölcs megfogalmazás és kommunikáció.

Még tanulnom kell a finom megérzések mentén történő megérkezést egy-egy tiszta energiatérbe, ahova nem eshetek be ajtóstul, nem röhögcsélhetek össze-vissza. Erről már több ízben beszéltünk Enikővel a különféle csoportos együttlétek és az egyéni konzultációk alkalmával. Persze évek óta tudtam én ésszel, de nem éreztem lélekkel, hogy miről is van szó valójában, miért kell nekem befognom a szám.

Hát most végre megjött az elme mellé a megérzés és a megélés!

A minap ismét megérkeztem egy csodálatos találkozóra és bizony feledésbe merült bennem, hogy az az energiatér, ami ott fogad, többek számára egy komoly beavatásra készült és nemcsak a hely, de a tér is ki van tisztítva, hogy minél több fényinformációt, szeretetenergiát tudjon velem együtt a csoport átélni, befogadni.

Enikő várta, hogy vegyem észre magam, de hiába. Pedig csak le kellett volna fordítanom a szeméből jövő kérést. Nem tettem, túlhúztam a húrt. A tizenévnyi türelme most elfogyott és „lekapott a tíz körmömről” ott és akkor, mindenki előtt. Abban biztos voltam, hogy jogos a felháborodása, de még mindig nem éreztem meg a miértet. Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy nem álltam fel és mentem el büszkén és dacosan. Örültem, hogy sikerült ezen becses árnyékaimtól megválnom.

Hazaérve úgy döntöttem, lelkem magjában is megnézem, hogy miért akadt ki Enikő rám. Az elme szintjén arra gondoltam, azzal van a baj, AHOGY beszélek. De most nem volt elég, hogy az elmémmel tudtam, hogy Enikőnek igaza van, szerettem volna emelkedett rezgésen, ősvalómban a valós okot meglátni, megélni. Ezt osztom most meg veletek.

Végre mélytudatszinten megéreztem és megláttam a tiszteletlenségemet, valamint azt, ahogyan KELLENE megérkeznem:

Mielőtt felcsengetek és bekopogok, gondolataimat összerendezem, fókuszálok arra a témára, amiről szólni fog a találkozó. Ha lehet, felemelem a rezgésszintemet és megpróbálok a hellyel azonos rezgésre kerülni… Hiszen Enikő minden egyes alkalommal, mielőtt mi megérkezünk, nemcsak rendet tesz a helységben, de egy komoly tértisztítást is végez, ezzel egy olyan energiateret teremt, amiben mi könnyen tudunk elmélyülni, magunkban, magunkkal „dolgozni”. Ha ő megadja nekünk a tiszteletet azzal, hogy „tisztán” vár minket, akkor nekünk is feladatunk nemcsak a másikért, hanem magunkért is, hogy a semmitmondó csacsogásunkkal, az üres fecsegésünkkel, a butaságokon való röhögésünkkel, a bárgyú rötyögésünkkel ne verjük szét az általa előkészített energiateret.

Mélységesen elszégyelltem magam, amikor mindezeket felismertem és átéreztem, hiszen most láttam rá, hogy mit tettem hosszú évek óta a tudatlanságommal!

Szeretnélek megkérni Benneteket, amikor beavatásra, előadásra, blokkoldásra, személyes találkozóra érkeztek, úgy lépjetek be az ajtón, hogy előtte felkészítitek a lelketeket, elméteket, a tiszta energiák befogadására. Megtisztelve ezzel magatokat, másokat és nem utolsó sorban, Enikőt.

Köszönöm, hogy segíthettem!

M.