A belső örömöm szeretném megosztani Veletek. Hétvége óta két emberrel meditáltam! Megtörte a könnyes arcuk azt a borzalmas gátlásosságot, ami itt a mellkasomban veri szét a szívemet, majd a testemet. Az elmúlt napokban többször is feljött meditációban a gátlásosság.
Fantasztikus volt érezni, amikor a két nő az alkímia által megkapta a jó energiát és jobban lettek. Ez hitet adott nekik, hogy van itt valami más is, mint amit eddig megéltek. Az egyikük a belső harmóniát kapta, a másik a határozottság, egyenesség, tartás érzését. Ezek az energiák nagyon jók voltak, nagyon erősen éreztem én is.
Most érzem igazán, hogy minden bugyromat ismernem kellene, mert amit nem ismerek, azaz nem alkímiázom ki teljesen és nem tudatosítok, félelmet generál bennem. Átveszem a környezetemből a nem jó energiákat.

Amit nagyon szeretnék megszeretgetve fénnyé alakulva látni magamban, az a gátlásosságom. Ez blokkol és általa részleges lesz az információáramlás a másikról. Otthon ha előveszem a szituációt, akkor a boldogtalanság, a kilátástalanság, stb. tulajdonságokat találok, mint kioldani valót.
Nagy az öröm bennem, hogy segíthettem másokon, bár tudom, van még mit tanulnom!