Egyik nap beszéltem a Húgommal, elmesélte, milyen mély-meditációs élménye volt Anyukánkkal kapcsolatban és nagyon szívesen megosztaná velem, nemcsak szóban, hanem mélytudat szinten is. Már évek óta megkaptuk, úgy vagyunk összekapcsolva lélekben, mint a fésű sorai. Ha az egyikünknek sikerül valamit meglátni és megoldani magában, azzal rögtön tudjuk a másikat segíteni az útján. Nagyon örültem a lehetőségnek, együtt megnéztük a bennem lévő, Édesanyámtól hozott, átvett árnyék-én tulajdonságokat.
A Teremtő Önismeret technikáinak alkalmazásával felemeltem a rezgésszintemet, mélytudat szinten máris Édesanyám tükrözte számomra az önpusztítás és a másoktól való merev távolságtartás tulajdonságait. Megnyílt bennem a magány és az elszigeteltség érzése, ráláttam arra, hogy ebben az állapotban nem fogadom el mások szeretetét, nincs áramlás az életemben. Ráláttam arra is, milyen sémák és programok szerint élem a napjaimat és ez mennyi energiát emészt fel. Napközben állandóan rohanok, folyamatosan zizegek, a nap végére nagyon fáradtnak érzem magam. Mindeközben lezárom az érzéseimet, nem érzékelem mindazt, ami körülvesz, nem nyitok a környezetemre, ezért nem is vagyok nyitott a hozzám érkező szeretetre és segítségre.
Magányos „harcosként” teszem a mindennapjaimat. (Együttérzés, szeretet, hála, tisztelet, megbecsülés nélkül követem a napi rutint, a megszokott programot, készítem a reggelit a családnak, viszem az iskolába a kisfiamat, ebédet főzök, dolgozom, rohanok haza a munkából stb.) Édesanyám is pontosan ugyanígy látott el minket, ami egyfajta biztonságot adott Neki, csakúgy, ahogy nekem is. A félelmet megváltó magenta energiában kitomboltam elfojtásaimat, dühömet, kényszereim mögött meghúzódó hatalmi mámoromat. Én akarok mindent irányítani, az egész napomat, a saját és mások életét, kontroll alatt tartok mindent. Ezzel pont nem a bennem élő „ígéretem”, az egyetemes szeretet erején működő Isteni vénán hozott tehetségem, fényem működtetem és élem. Lezárom magam a tiszta szeretet, önbecsülés, önértékelés, tisztelet állapotának megélésétől, nincs áramlás a mindennapokban.
Ezt a túlélőprogramot Anyukám halála után kezdtem el működtetni magamban. Megláttam, átéltem az akkori állapotomat. Amikor Édesanyám meghalt, ezekben a keretekben és sémákban hittem, ezt tartottam valóságnak, ez adott biztonságot, azt gondoltam, hogy ez a viselkedésminta tudja csak biztosítani a túlélésünket a Testvéremmel.
Ahogy lelkem kibontotta bennem a sok-sok árnyék-én tulajdonságot, tudatosultak az ok-okozat összefüggések, a miértek. A lélekalkímiájával megtisztultam és átéltem a hit és a hála állapotát. Édesanyám „állt” elém, tiszta szeretettel öleltük át egymást, egy fehér krizantémot kaptam Tőle, amit az ősvalómba, lelkem magjába helyeztem. Csodálatos szabadság és nyugalom áradt egész testemben szét.
(Megnéztem a krizantém jelentését: az öröm, az optimizmus, az igazság, a halhatatlanság, a boldogság, a nyugalom.)
Ezzel a készséggel visszanéztem a múltamra és az a kép jött, hogy fogom a Testvérem kezét Édesanyám halála után és félelem nélkül, teljes hittel, végtelen bizalommal „elrugaszkodunk a semmibe”, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Csak lebegtünk szabadon szárnyalva. Láttam, ahogy a Húgom a művészi pályáját járja, én pedig nem az egom hatalmával építem fel a napjaimat, hanem lelkem belső hitének erejével, szabadon szárnyalva hozom meg a döntéseimet. Ezzel az érzéssel a lelkemben átsimogattam a múltamat, majd a végén 180 fokkal megfordultam és ráléptem a jövőm útjára, amit a Húgom mellett láttam. Jó érzés volt mellette menni, hol szorosabban, hol egy picit távolabbra egymástól, de a szeretet és a tisztelet mindig áramlott közöttünk.
S hogy mi változott az oldás óta? A hétköznapok sokkal nyugodtabban telnek, tudatosan figyelem a belső érzéseimet egy-egy feladat elvégzésénél, hogy ne legyen kényszeres megfelelésem, ne gyakoroljak hatalmat, így nem feszülök és nem fáradok el a nap végére. A fizikai síkon pedig varázsütésre megoldódott egy olyan jogi akadály, ami hónapok óta tartott minket vissza egy családi döntés megvalósításában.
