Amióta részt vettem a Teremtő Önismeret oktatáson, a szüleimmel egyre harmonikusabb a kapcsolatom. Lassan egy éve, hogy elhagytam a férjemet, a szüleimnél lakunk a gyermekeimmel és közben keresem az új otthonunkat. Szeretnék külön lakást vagy házat a gyerekekkel. Az utóbbi időkben olyan örömtelen voltam, bár nehezen ismertem be magamnak is. Mindvégig azzal áltattam magam, hogy akkor leszek boldog, ha szert teszek erre a „külön lakásra”. Rá kellet döbbenjek, hogy nem amiatt vagyok boldogtalan, mert nincs külön lakásunk. Elképzeltem a vágyott lakást, szép otthont, hogy megvan. A felszínen lenne némi örömködésem, de az otthon, család nélkül nem otthon. S az én családom szétment. S bizony miattam! Mert van-e értelme az életnek, ha nem tudjuk szeretni azokat, akiket eredendően szerethetnénk? Akiket a legjobban lehetne szeretni: a szüleinket, a párunkat, a gyermekeinket… s végülis mindenkit. Elgondolkodtam azon, mitől vagyok boldog? S ehhez képest mit érzek és mit teszek? S mi a célom? Mit várok az élettől? Hát azt, hogy az élet minden pillanata Szentség legyen, azáltal, ahogyan én azt azzá teszem és teremtem!
No, ehhez kell bontsam magamról az árnyékaimat, alkímiázni az árnyékszemélyiségeimet, amik akadályozzák azt, hogy a valós örömömben Élhessek!