Az élet kis mókuskerekében pörögtem egy kis ezoterikus ismerettel, aztán jött egy baleset jelként. Sajnos nem álltam meg, hanem tovább pörögtem a megszokásokban és 3 hónapra rá a derékfájásból bénulás lett deréktól lefelé, mindez 10 perc leforgása alatt! No, ez elég szép nagy jel volt az Égiektől. Már nem volt mit tennem, nem volt kérdés, hogy megállok-e vagy sem…
2012 áprilisában még azt mondtam magamnak: „tudom, hogy mi történt, de én innen felállok és megyek tovább az utamon!” Az első hónapok reményteli, szeretetteljes légköre után egyszer csak magával rántott a halálfélelem, minden elképzelhető félelem, düh, szégyen, harag, irigység, sorolhatnám tovább. Próbálkoztam gyógyítókkal, elszakadni se mertem tőlük, míg nem történt egy furcsa szituáció 2014 januárjában a gyógyítók között. Ekkor egyszerre mindegyiktől megváltam, talán ennek volt köszönhető, hogy eljutottam a Teremtő Önismeretig. Amikor egyedül maradtam, meg kellett küzdenem magammal, hogy attól én még életben maradok, mert ők nincsenek.
Aztán elkezdődtek a kezelések, rehab, emberek, gondolatok, vélemények, míg végül megtört az én nagy hitem. Eldöntöttem, hogy a félelmemmel dolgozom és elkezdtem a neten keresgélni a meditációk között. Az egyik videónál a félelem szó megfogott, Enikő egyik előadásának és meditációjának a címe. Meghallgattam ezt és több más előadását is, utána egy hétig a neve a fejemben visszhangzott. De nem mertem felhívni, hisz médium, mit tudna ő segíteni rajtam? Nem gyógytornász, nem csontkovács, nem ad pirulákat, se cseppeket. Nem értettem, miért van a fejemben, ki mondogatja, hogy hívjam fel. Végül felhívtam. „Angyalomnak” szólított kedves hangon.
Ott jártamkor a búcsúzáskor azt mondta: „Látom a szemeden, hogy felébredtél, jól van, Te még járni fogsz!” Ő volt talán a második, aki ezt mondta.
Lassan ennek három éve lesz. Azóta a Teremtő Önismeretet már magamban élem, óriási hittel oldom a magentában a félelmeimet, az árnyék-én tulajdonságaimat, amik az alkímia révén új Teremtő erőre, szerethetőségem hitére, belső békére, egészséges sejtekre alakultak és alakulnak. Így ma már elmondhatom, hogy minden egyes oldás után új erőre kapok, életre keltek az idegek, a sejtjeim, az izmaim, érzem, hogy új élet kering bennem, felálltam!
Enikő honlapját böngészve feltűnt a Beavatás című könyv, amire hivatkozik. Eszembe jutott, ezt hozta nekem a barátnőm annak idején a kórházba. Akkori állapotomban olvastam belőle, de alig emlékeztem már rá. Újra elővettem és olyan érzés volt, mintha nem is olvastam volna eddig. Most mélyen meghatott és megnyitott. Talán ez az egész történés velem is egy beavatás volna?