Ritkán írok, de ez tollat kíván.
Eddig egy alkalommal meditáltam az egyik idősebbik testvéremmel, a válása körüli őrületében. Anno még Anyukám is megjegyezte, hogy a tesóm kb. egy hétig sokkal kiegyensúlyozottabb volt. A testvérem soha nem beszélt arról, hogy mit jelentett vagy mit adott neki a meditációnk.
Az Ő elsőszülött fia egy egyetemet végzett fiatalember, örökölte az érzékenységünket és meg van benne az útkeresés csírája is. Többször ápoltam a lelkét, ha fájdalma volt, többször invitáltam az önismeret útjára, de ellenállt.
Az előző héten hívott, hogy megint „maga alatt van”. Majdnem belekezdtem a szokott telefonos lelkifröccsbe, de erre sem időm, se kedvem nem volt, mondtam neki, hogy: jöjjön el hozzám és meditáljunk. Beleegyezett.
Pénteken munka után találkoztunk, megérkezett a fájdalmával, zavarával – meditáltunk és a végén csodálkozott, hogy amibe bele akart rokkanni, az sehol sincs. Ügyes volt, nem állt ellen. Tudom, hogy nem sok mindent értett abból, ami történt vele a meditáció alatt, de nem baj, ezzel én is így voltam valaha.
Ez is nagy lépés volt nekem, de nem ez a legfontosabb momentuma a történetemnek.
Az unokaöcsém azért jött el bizalommal hozzám, mert a testvérem mondta neki, hogy a problémájával engem keressen. Azt mondta a gyermekének, hogy Ő azért él még, mert egyszer eljött hozzám meditálni és én segítettem neki meglátni és megérteni mély fájdalmainak eredőit. Ha nem jött volna el, már nem élne. Az unokaöcsém nem akarta elhinni, ismét rákérdezett: ez tényleg így volt? Ilyen csodában volt részem, nem is tudtam minek örüljek jobban – persze mindennek örülök!
Eddig kétszer voltam próféta a saját hazámban…
Eddig egy alkalommal meditáltam az egyik idősebbik testvéremmel, a válása körüli őrületében. Anno még Anyukám is megjegyezte, hogy a tesóm kb. egy hétig sokkal kiegyensúlyozottabb volt. A testvérem soha nem beszélt arról, hogy mit jelentett vagy mit adott neki a meditációnk.
Az Ő elsőszülött fia egy egyetemet végzett fiatalember, örökölte az érzékenységünket és meg van benne az útkeresés csírája is. Többször ápoltam a lelkét, ha fájdalma volt, többször invitáltam az önismeret útjára, de ellenállt.
Az előző héten hívott, hogy megint „maga alatt van”. Majdnem belekezdtem a szokott telefonos lelkifröccsbe, de erre sem időm, se kedvem nem volt, mondtam neki, hogy: jöjjön el hozzám és meditáljunk. Beleegyezett.
Pénteken munka után találkoztunk, megérkezett a fájdalmával, zavarával – meditáltunk és a végén csodálkozott, hogy amibe bele akart rokkanni, az sehol sincs. Ügyes volt, nem állt ellen. Tudom, hogy nem sok mindent értett abból, ami történt vele a meditáció alatt, de nem baj, ezzel én is így voltam valaha.
Ez is nagy lépés volt nekem, de nem ez a legfontosabb momentuma a történetemnek.
Az unokaöcsém azért jött el bizalommal hozzám, mert a testvérem mondta neki, hogy a problémájával engem keressen. Azt mondta a gyermekének, hogy Ő azért él még, mert egyszer eljött hozzám meditálni és én segítettem neki meglátni és megérteni mély fájdalmainak eredőit. Ha nem jött volna el, már nem élne. Az unokaöcsém nem akarta elhinni, ismét rákérdezett: ez tényleg így volt? Ilyen csodában volt részem, nem is tudtam minek örüljek jobban – persze mindennek örülök!
Eddig kétszer voltam próféta a saját hazámban…